Az Access Consciousness fejlődését a legelső tanfolyamtól kezdve követtem, attól kezdve, amit apám a házunk mögötti e célra átalakított garázsban tartott – egészen a mai napig, amikor ebből a garázsból hatalmas nemzetközi épület lett.
Minden apámmal kezdődött, aki elkezdte futtatni a barokat azzal a néhány emberrel, akik eljöttek, hogy megtanulják azt. Húgom és én voltunk az első „bar kísérleti nyulak”, és ettől kezdve az Access gyors, állandó, szinte megállapíthatatlan fejlődésnek indult, melyből a változás ma már közismert eszközeivel hatalmas szerszámosláda alakult ki.
Kezdetben voltak a barok. Aztán Gary (apám) szünet nélkül hozzáadott szóbeli tisztításokat, kérdéseket, egyéb eszközöket, és lassan összeállt az Access. A barok után Access Consciousness Alap & Egyes lett, aztán két újabb tanfolyam, és így tovább, míg mára eljutottunk az Alapozóhoz! Az Alapozó az első „nagy” többnapos tanfolyam, ami bevezeti az érdeklődőket mindannak szélességébe és mélységébe, amit az Access kínál.
Most rendelkezésünkre áll az Alapozó lélegzetelállító bemutatása, mint az eddig ismert életed vége, és, ha azt választod, egy varázslatos lehetőség kezdete.
Ha már részt vettél Access képzéseken, ismered a csodálatos eszközei mögött rejlő hatalmat és mélységet. Ha sok Accesst végeztél, valószínűleg észrevetted, hogy minél előrehaladottabb tanfolyamokon veszel részt, annál jobban érted és tudod, hogyan használd az Alapozó alatt oly rég-óta tanult eszközöket.
Az Access Alapozó minden olyan eszközzel, folyamattal és forrással rendelkezik, amire valaha is szükséged lesz ahhoz, hogy életed minden területét egyre jobbá változtasd. Egészen egyszerűen. BUMM!
Ezeknek az alap-eszközöknek az érdekes jelensége, hogy egyszerűségükben és eleganciájukban olyan hatásosak, hogy esetleg elsiklunk fölöttük, amikor keményebb vagy „igazabb” utat keresünk. Vagy bármilyen oknál fogva egyszerűen nem használjuk őket.
Én szó szerint már tízszer facilitáltam Alapozó kurzust, és egyszer épp megint egyet facilitáltam, amikor olyan oldalra bukkantam a kézikönyvben, amit azelőtt soha nem láttam. Észrevételről, tudásról, létezésről és befogadásról szólt. Ez állt benne: „Ha életedben bármi is nem működik jól, akkor valamit nem vagy hajlandó észrevenni, tudni vagy befogadni.”
A tudatosság harangjai kondultak meg bennem, és egész univerzumom megváltozott. Felismertem: „Hűha! Ha valamiről azt akarom, hogy ne működjön nekem, akkor valami van, aminek nem vagyok hajlandó tudatára ébredni!”
Ez volt a legelső alkalom, hogy ezt a tudatosságot arra tudtam használni, ami nem működött az életemben. Szó szerint soha nem láttam azelőtt ezt az információt a kézikönyvben, miközben facilitátor voltam! Aki akarja, értse! J
Így aztán idővel és sok tanfolyam után valójában megértettem, mi volt az Alapozóban, amikor azt legelőször csináltam. Az Alapozó az ahhoz szükséges oltóanyaggal rendelkezik, ami elsöpri mindazt, ami korlátoz téged, és (egyszerűen szólva) elkezdi végtelen lényed megalkotását.
Talán ahhoz lehetne hasonlítani ezt, ahogy beszélni tanulunk, mielőtt megtanuljuk a helyesírást és a szavak pontos meghatározását. A tudatosságnak megvan a saját csodálatos nyelve, amit megtanulhatunk és használhatunk, mielőtt még teljesen megértettük volna.
Annyira izgatottan szeretném megosztani veled a tudatosság nyelvét és módjait, és látni, hogy a világból jobb helyet tudsz-e csinálni nekünk, a fáknak, gyerekeinknek, az állatoknak, az életnek és mindannyiunknak!
Fordította: Kaposi Luca (valaszthatsz.com)