Két éve lehetett talán, amikor először jött?
Pánikrohamok…. üldözési mánia…. félelmek …. meg nem értettség, szorongás …. kitaszítottság érzése … kihasználtság érzése .. depresszió…. menekülésdehova …..
Voltak Bars kezelések – attól jobb közérzet, és más kezelések után pár mosolygósabb nap.
Aztán jött a felismerés: autista? Autisztikus? (persze ez az accesses értelmezésben, ahol ez képesség)
…. és szép lassan megváltozott a világ. Felismertük a KIHEZ TARTOZIK? csodáit, elismertük az érzékenységét mindenki más megéléseinek észrevétlen, természetesnek tűnő átvételére.
Olyan egyszerű. A Bars képzésen megtanuljuk, elmondjuk jó sokszor, hogy GONDOLATAINK, ÉRZÉSEINK 98 %-A NEM A MIÉNK! Ismételjük, visszaadjuk, böfögjük csak úgy, valós hit, elfogadás nélkül: „Nem az enyém, visszaadom egy kis tudatossággal.” Mondjuk, de igaziból nem hisszük el. Sokszor nem is csodáljuk, hogy nem történik semmi, amikor visszaadunk valamit.
Nekünk mekkora ajándék volt a felismerés! Egyszerűbbé vált a világ. Az autisták akár 8 km távolságban maguk körül mindent is érzékelhetnek. Különbözőképpen élik ezt meg. Nekünk új teret nyitott. Rájöttünk, hogy a rosszullétek mögött ott vannak a rosszullevő családtagok, munkatársak, rádöbbentünk, hogy egy nap hány százalékát töltjük oly jó nagyon szarul más érzéseiben fürdőzve. Ajándék volt a megértés, az elfogadás. Hétről hétre tűntek el a pánikok, a rosszullétek, de eleinte hihetetlennek tűnt, hogy ez ilyen egyszerű.
…. és jöttek a felismerések után az elismerések: azért kapom azt a munkát, amit, mert azt magam teremtem magamnak. Bonyolultabbak, mint a többieké? Kicseszésnek tűnik? Furán néznek rám? – már más tartalmat hordozott.
Megértettük: avval az autista máshonnan való, apró részleteket is megjelenítő rálátásával mennyi dolog hót egyszerű, logikusan megoldható. Csak ez a logika más. Szélesebb rálátásból nézve sok lépés kihagyható, ami amúgy érthetetlennek tűnik egy nooormáslisan működő ember számára.
… és csak estek és estek le a tantuszok: ennyiért én nem csinálom, minden évek óta meg nem oldott szart én kapok stb – mind, mind mások érzései voltak. Elengedésük hihetetlen könnyebbséget adott alkalomról alkalomra.
Aztán egyszercsak sikerült beismerni, mennyire jó pillanatok alatt megoldani egy másoknak nehéznek tűnő munkát. Sikerült megérteni, hogy ezek nem kibaszós, hanem elismerős feladatok. De még mindig ott voltak a furcsán néző emberek a háttérben… és még hiányzott annak az elfogadása, hogy ítéleteik, furcsa megszólalásaik róluk szóltak, nem Őt akarták bántani.
Hétről hétre szépen alakultak át a kapcsolatok, tűntek el a félelmek, jöttek a felismerések, a meglátott, elfogadott elismerések. Csökkent a rosszullétek, a menekülések, a hisztik száma. Nem kicsit. Nagyon. Nőtt a mosolygós pillanatok száma. Előkerültek az smsekben a smile-k.
… és ehhez nem igazán kellett más, csak a KIHEZ TARTOZIK használatának természetessé, állandóvá válása.
Ehhez, persze jöttek az ajándék megértések: másik kolléga szóhasználatát hogyan ismerte fel bizonyos helyzetek szófordulataiban? Remdszeresen rálátott, hogy mások rosszullétének tüneteit milyen durván érzékeli – s eleinte ezeket mennyire saját rosszullétként kezelte…
És jöttek a könnyebb napok: már nem kellett segítő sms, telefon ahhoz, hogy tudja: KIHEZ TARTOZIK? Már elfogadta, hogy ha nem is tudja, kinek az érzéseit érzi, ha visszaadja, neki jobb lesz…
És átalakult a világ. A világítatlan fürdőszobából világos lett új berendezéssel, a leszakadt rolójú sötét szoba új ablakot, új redőnyt, s evvel új kilátást kapott. … és alakult a konyha, alakult a ruhatár…. és mindebbe a változássorba már szoli és masszírozások is beleférnek.
Mekkora boldogság látni ezt attól az embertől, aki nagy örömmel hordta a maszkot, mert akkor nem látták, s nem kellett látnia a többieket – elbújhatott.
Most már mosolyogva mesélte, hogy a hét 5 napján a munkahelyén dolgozott, nem otthon, és még élvezte is ezt.
Mekkora változások sora!!! Hogy lehet még ennél is jobb?
Most ránéznél-e Te arra, hogy mennyire vagy érzékeny mások megéléseire? Mennyire hordod a covid, az oltás, a politika, a rezsicsökkentés, a Kata alakulása adta félelmeket?
Feltennéd a kérdést rendszeresen: Kihez tartozik? Visszaadnád mindazt, ami nem a tiéd? Megélnéd az a könnyed, szabad teret, amit mások nyűge nélkül élhetsz? Minden, ami nem engedi POD? POC POVADok.
A „KIHEZ TARTOZIK?” ÓIÁSI KINCS
Két éve lehetett talán, amikor először jött?
Pánikrohamok…. üldözési mánia…. félelmek …. meg nem értettség, szorongás …. kitaszítottság érzése … kihasználtság érzése .. depresszió…. menekülésdehova …..
Voltak Bars kezelések – attól jobb közérzet, és más kezelések után pár mosolygósabb nap.
Aztán jött a felismerés: autista? Autisztikus? (persze ez az accesses értelmezésben, ahol ez képesség)
…. és szép lassan megváltozott a világ. Felismertük a KIHEZ TARTOZIK? csodáit, elismertük az érzékenységét mindenki más megéléseinek észrevétlen, természetesnek tűnő átvételére.
Olyan egyszerű. A Bars képzésen megtanuljuk, elmondjuk jó sokszor, hogy GONDOLATAINK, ÉRZÉSEINK 98 %-A NEM A MIÉNK! Ismételjük, visszaadjuk, böfögjük csak úgy, valós hit, elfogadás nélkül: „Nem az enyém, visszaadom egy kis tudatossággal.” Mondjuk, de igaziból nem hisszük el. Sokszor nem is csodáljuk, hogy nem történik semmi, amikor visszaadunk valamit.
Nekünk mekkora ajándék volt a felismerés! Egyszerűbbé vált a világ. Az autisták akár 8 km távolságban maguk körül mindent is érzékelhetnek. Különbözőképpen élik ezt meg. Nekünk új teret nyitott. Rájöttünk, hogy a rosszullétek mögött ott vannak a rosszullevő családtagok, munkatársak, rádöbbentünk, hogy egy nap hány százalékát töltjük oly jó nagyon szarul más érzéseiben fürdőzve. Ajándék volt a megértés, az elfogadás. Hétről hétre tűntek el a pánikok, a rosszullétek, de eleinte hihetetlennek tűnt, hogy ez ilyen egyszerű.
…. és jöttek a felismerések után az elismerések: azért kapom azt a munkát, amit, mert azt magam teremtem magamnak. Bonyolultabbak, mint a többieké? Kicseszésnek tűnik? Furán néznek rám? – már más tartalmat hordozott.
Megértettük: avval az autista máshonnan való, apró részleteket is megjelenítő rálátásával mennyi dolog hót egyszerű, logikusan megoldható. Csak ez a logika más. Szélesebb rálátásból nézve sok lépés kihagyható, ami amúgy érthetetlennek tűnik egy nooormáslisan működő ember számára.
… és csak estek és estek le a tantuszok: ennyiért én nem csinálom, minden évek óta meg nem oldott szart én kapok stb – mind, mind mások érzései voltak. Elengedésük hihetetlen könnyebbséget adott alkalomról alkalomra.
Aztán egyszercsak sikerült beismerni, mennyire jó pillanatok alatt megoldani egy másoknak nehéznek tűnő munkát. Sikerült megérteni, hogy ezek nem kibaszós, hanem elismerős feladatok. De még mindig ott voltak a furcsán néző emberek a háttérben… és még hiányzott annak az elfogadása, hogy ítéleteik, furcsa megszólalásaik róluk szóltak, nem Őt akarták bántani.
Hétről hétre szépen alakultak át a kapcsolatok, tűntek el a félelmek, jöttek a felismerések, a meglátott, elfogadott elismerések. Csökkent a rosszullétek, a menekülések, a hisztik száma. Nem kicsit. Nagyon. Nőtt a mosolygós pillanatok száma. Előkerültek az smsekben a smile-k.
… és ehhez nem igazán kellett más, csak a KIHEZ TARTOZIK használatának természetessé, állandóvá válása.
Ehhez, persze jöttek az ajándék megértések: másik kolléga szóhasználatát hogyan ismerte fel bizonyos helyzetek szófordulataiban? Remdszeresen rálátott, hogy mások rosszullétének tüneteit milyen durván érzékeli – s eleinte ezeket mennyire saját rosszullétként kezelte…
És jöttek a könnyebb napok: már nem kellett segítő sms, telefon ahhoz, hogy tudja: KIHEZ TARTOZIK? Már elfogadta, hogy ha nem is tudja, kinek az érzéseit érzi, ha visszaadja, neki jobb lesz…
És átalakult a világ. A világítatlan fürdőszobából világos lett új berendezéssel, a leszakadt rolójú sötét szoba új ablakot, új redőnyt, s evvel új kilátást kapott. … és alakult a konyha, alakult a ruhatár…. és mindebbe a változássorba már szoli és rendszeressé váló masszírozások is beleférnek!
Mekkora boldogság látni ezt attól az embertől, aki nagy örömmel hordta a maszkot, mert akkor nem látták, s nem kellett látnia a többieket – elbújhatott.
Most már mosolyogva mesélte, hogy a hét 5 napján a munkahelyén dolgozott, nem otthon, és még élvezte is ezt.
Mekkora változások sora!!! Hogy lehet még ennél is jobb?
Most ránéznél-e Te arra, hogy mennyire vagy érzékeny mások megéléseire? Mennyire hordod a covid, az oltás, a politika, a rezsicsökkentés, a Kata alakulása adta félelmeket?
Feltennéd a kérdést rendszeresen: Kihez tartozik? Visszaadnád mindazt, ami nem a tiéd? Megélnéd az a könnyed, szabad teret, amit mások nyűge nélkül élhetsz? Minden, ami nem engedi POD? POC POVADok.
Ha úgy gondolod, választhatsz.
Várlak szeretettel:
Sulci