Apr 15, 2020
Családomban az egyik többször is elmesélt történet arról szól, hogyan emelt fel picike nagynéném egy nagy, nagy követ az unokaöcsémről, aki akkor kisgyerek volt. A kő egy pincében rázuhant, a népnikém pedig úgy emelte fel, mintha gumiból lett volna. Ezt követően néhány tucatnyi férfi elment oda, és egy milliméternyit sem tudtak mozdítani a kövön!
Az egészben az az érdekes, hogy nagyon is tudományos beállítottságú családomban mindenki egyetértett azzal, hogy ez… csoda volt. Minden tudásuk ellenére a dolog megtörtént, tagadhatatlanul.
Vannak, akik az ilyesmit az élet csúcs-pillanatának nevezik. Azokat a pillanatokat, amikor a másodperc töredékében teljes tudatosságra váltunk, és adottságaink teljes birtokához férünk hozzá, és mindenhez, ami mi és testünk valójában vagyunk – messze túlmenően annál, amit valaha is el tudtunk képzelni.
Néhány évvel ezelőtt fuldokoltam. Ausztrália szép, napsütötte partján egy nálam sokkal hatalmasabb dagály ragadott magával.
Képtelen voltam bárhová is eljutni, és kétségbeesve igyekeztem fenn tartani a fejemet, levegőért kapkodtam, éreztem, hogy a karom elzsibbad, lábaim használhatatlanok.
És hirtelen rájöttem, hogy itt most meg fogok halni. Reggel 7 óra volt… és én egyszerűen el fogok tűnni…
Imádom a tengert. Mindig is imádtam. Gyerekkoromban minden nyáron én voltam a Hullámkirálynő, és soha nem féltem semmitől, ami a vízzel kapcsolatos. Az én életelemem, azon helyek közé tartozik, amelyek engem is, testemet is éltetik.
És mégis, íme: fuldoklok.
Ekkor valami történt. Olyan lényemre váltottam, ami túl volt azon, amiről gondoltam, hogy én vagyok.
Nem a fejemben történt ez, bár az megőrült a kérdések tömkelegétől.
Nem, ez az agyamon túl történt, még a testemen is túl.
Valódi lényem vált élni-akarássá. A másodperc egy töredékében megállíthatatlanul ÉLŐVÉ váltam.
Az idő, a tér és a dolgok behatároltságain túlra menően. A következő hullámmal egy nagy csapással tíz méterrel előbbre ugrottam.
Ezt újabb varázslatos ugrás követte. Majd még egy.
Agresszív módon jelen voltam minden csapással. Majd hirtelen homokot éreztem a talpam alatt. Amikor végre biztos szárazföldre értem, képtelen voltam megmozdulni. Csak feküdtem. Léteztem. Éltem.
Csoda. Csúcs-pillanat. Ahogy akarod.
Ez akkor történik meg velünk, amikor elég nagy a MIÉRT. Amikor a kérés túllépi valóságunk határait, és mi átlépünk… a határok nélküliségbe.
Úgy látom, hogy amikor az ilyen csúcs-pillanatok összejátszanak, egy folyamot teremtenek, és amikor ez az áradat természetes állapotunkká válik… akkor kezdődik meg valóban az élet csodája.
Ennek most van itt az ideje?
Katarina
Forrás: My aunt’s miracle moment
Fordította: Kaposi Luca valaszthatsz.com