Kedves Ági!
Bajban vagyok… No, nem a blogod miatt, saját magam okozom.
De, haladjunk sorban: a blog zseniális, megfogalmaz belső gondolatokat, vívódásokat, kimond kimondatlan igazságokat (amikor fejben már megvan, de kimondva üt igazán). Nekem, aki még a Start-vonalnál állok a saját testem megismerésével, többször kell majd elolvassam, hogy megértsem vagy legalábbis észrevegyem a saját testem üzeneteit.
Ami eszembe jutott: talán, az első bántásokat, (jobb esetben az első megerősítéseket is) a családtól kapod a testeddel kapcsolatban. Engem kiskoromban hordónak hívott a bátyám, a mai napig emlékszem rá.
Aztán amiről már beszéltünk, öltözködés, amikor kiközösítenek, mert a testemen viselt ruha nem hozza azt a szintet, ami a többiek szerint elvárható. Ezzel párhuzamosan fut, az önostorozás, hol, miben tökéletlen. Amikor azt hallod, de, jól nézel ki, már továbbviszem, azt jelenti, hogy meghíztam…
Vannak beragadt ítélkezések, amiknek pecsétjét hosszú ideig (ha nem örökre) hurcoljuk magunkkal.
Amikor valaki csak a testet látja, a benne lakozó lelket nem, akkor kicsit tárgyiasul.
Sokat ad a blog, a személyes példák segítenek még jobban megérteni, abból lehetne még több, fokozza az AHA-élményt.
És, amivel bajban vagyok…
Mióta nálad jártam, másképp kel fel a nap, de néha aggódom, hogy túl sok vagyok, túl magabiztosan viselem önmagam (nem tudom, érthető -e), nem mindig érzem természetesnek, mert magam figyelem.
Remélem, átmeneti, mert eddig természetesen viselkedtem, azt hittem, most kicsit mesterkéltnek gondolom magam.
Mindent köszönök, ölellek