A kisebbik lányom nagyon megszenvedte a válásunkat, zárkózottá vált, nem tudta megélni a nőiességet (14 éves) és eléggé magába fordult, nehezen teremtett kapcsolatot. Neki szerettem volna segítséget kérni Ágitól.
Aztán kiderült, nekem kellett másképp tekintenem önmagamra ahhoz, hogy Ő változzon.
Míg én nem vagyok jól, Ő sem… Míg én nem szeretem magam, hogyan várhatnám el, hogy a látott minta alapján szeresse önmagát?
Sok fájó, sírós felismerés, elengedés után egyértelművé vált, hogy tudattalanul szolgáltattam egy negatív mintát (nem szerettem sem a testem, sem a lelkem), amit le is követett.
Nekem a legnagyobb segítséget azok a kérdések jelentették, amiket Ági tett fel, hogy lássam önmagam, és megszűnjenek olyan bilincsek az életemben, amik gátoltak abban, hogy boldog legyek. Az elhangzó kérdések súlyát nem könnyű elhordozni, ugyanakkor felszabadító, amikor a felismerés kikönnyíti a terhet.
A lányom hamarosan 15 éves lesz, 2 hete csinos ruhákat hord, büszke arra, hogy megdicsérik a kisugárzását.
Ehhez kellett Ági türelme, az, hogy elfogadja, ha egy kérdést másképp értelmezünk, átfogalmazza, ha úgy könnyebben tudok rá igent mondani.
A lányom kivirult, azt gondolom, én is
Köszönöm a facilitálást, a sok-sok türelmet, az újra értelmezett önmagam, de ez is én vagyok, csak kötöttségek és béklyók nélkül.
