Régebben írtam arról, hogy kicsit mesteremnek tartott, mindent is érzékelő kliensem élete mennyit változott a „kihez tartozik” kérdés használatával. Már hónapok óta tudatosítja, hogy a vélt borzalmak, fájdalmak mennyire nem is hozzá tartoznak.
Azóta megváltozott a világa. A pánikok, félelmek helyett jött az átalakulás. A könnyebben működő élethez szuper használati módot talált ki: pl. utazás közben, mikor levegőt szív be, azt kérdezi: „kihez tartozik?”, kifújásnál: „visszaadom”, mondja. Így már egészen másképp ér be munkahelyére, jut el ide-oda, haza.
Tudtam, hogy a Kihez tartozik kérdés működik.
Tudom, érzékelem, amikor nem saját fájdalmakkal nyűglődök, s többnyire vissza tudom adni, de van, amikor nem.
Most egy diagnosztizáló program még feltűnőbbé tette ezt.
Használom a Limbic Arc Quantum-programját. Hangminták alapján ad lehetőséget kiválasztani a neked épp aktuálisan jó természetes összetevők információit és ezzel segít beindítani a szervezeted öngyógyítását.
Megismerkedtem egy csuda csajjal, aki a Limbic Arc felfedezőjének klinikákra kitalált módszerével is foglalkozik. Ez a Zyto, ami egy kézbölcső segítségével fizikai információkból és hangmintákból levett jelzések alapján talál módot arra, hogy megmutassa, hol van elakadás a testedben, és milyen lehetőségeid vannak azok megváltoztatására.
Elhatároztuk, bartellezünk: én kapok ilyen „felmérést a testemről, ő meg accesses oldást.
Már az első ilyen alkalom is nagyon izgalmas volt: először én kezeltem őt, s közvetlen ezt követően ő engem. A Zyto javasolt változást hozó módszerei között vannak neked szóló mondatok is, amiket ismételgetni kell. Hát ezek hihetetlen feltűnően nem rólam szóltak, viszont az oldáshoz nagyon passzoltak. Akkor még azt gondoltam, biztos csak ellenállok… De jött több olyan visszajelzés, ami nagyon gyanúsan nem az enyémnek tűnt.
Megjegyeztük, hogy ezután mindig én leszek az első.
Így is történt a minap. Velem kezdtünk. Kértem, hogy a diagnózist hasonlítsuk össze az előző, csak rólam szóló alkalom eredményeivel és kiértékelés közben nézzük meg a változást.
…. és akkor jött az újabb felszisszenés: jó, jó, hogy velem kezdünk, de nem adtam vissza mindazt, amit ezen a reggelen magammal vittem. Nem voltam aznap még sehol, csak a péntek reggeli SAP varázslaton voltam túl. Sebaj! Mondtuk! Újrakezdjük!
Visszaadtam mindent, amit csak tudtam, és újrakezdtük. A számok, a kép teljesen megváltozott. A két mérés között mindössze a rádöbbenés káromkodása, a visszaadás perce volt, semmi több. Ez lehetett akár 2-3 perc is!
ÉS A KÉP IGENNAGYON MÁS! Pedig nem történt velem közben semmi. Nem hívott senki, nem dolgoztam senkivel, CSAK VISSZAADTAM tudatosan egy kis tudatossággal.
Hány és hány diagnózisunk szól a klienseinkről, családunkról, barátainkról, szomszédjainkról, a boltban velünk együtt vásárlókról, a kollégáinkról? Hány és hány olyan megszokottnak tűnő fájdalmunk az övék, amikre nem gondolunk, hogy másé, hisz a családunkban volt/van olyan probléma, s akkor ez megmagyarázható logikusan, hogy miért visszük mi is… Pedig csak átvesszük.
Hány és hány máshoz tartozó gondolat visz el rossz érzésekbe?
Mi lenne, ha sokkal többször kérdeznénk: Kihez tartozik? Mi lenne, ha eltanulnánk kliensem levegő beszippantó-kifújó módszerét? Én tuti sokkal komolyabban fogom venni. Ez a reggeli szembesítés nagyon fejbecsapott. Hány csapást kérek még, hogy mást válasszak? Mekkorákat, hogy észre is vegyem?
Lehet, mást választok: visszaadogatok és visszaadogatok. Tudatosan. Egy kis tudatossággal csatolva.
Arról is tudnék írni, hogy az érzések, amik a szervezetem minden pontján is érzékelhető félreműködést okoznak/tak, mihez, kihez tartoznak, hogy teremt(ett)em magamnak őket. Tanulságos látni, hallani ezt úgy, hogy én nap, mint nap magam is kezelődök, miközben kezelek, és segítséget kérni sem szégyellek. …és mégis!
Ennek a résznek csak a rezgését vegyétek. A szavak, az aktuális diagnózis nekem szólnak.
Mi az a helyzet, amiről tudod, hogy felismeréseket, elismeréseket, megoldásokat, megengedéseket vár, de egyedül nem tudsz elég nagyot lépni?
Szembesülve a probléma léptékével, szembesülve azzal, hogy máris mennyire jelentkezik a testem fizikai visszajelzéseiben, én is kérek még segítséget.
Ha úgy gondolod, Neked is szükséged van arra, hogy éberebb légy, mi minden nem is a tiéd, Vagyok Neked – akár ebédszünetekben is, hogy ki tudj állni könnyedén az épp aktuális csapásmérő ütései alól.
Szeretettel:
Sulci