Hányszor ítélitek a testeteket úgy, mint ami helytelen, rossz, csúf, vén vagy csak egyszerűen impotens? Néha, gyakran, egymillió tonnányiszor habbal?
Hányszor táplálod, élvezed, csodálod és simogatod a testedet a létbe? Keveset, egy kicsit, még kevesebbet, vagy kurvára kevesebbet?
Dr. Dain Heer azt mondja: Ha én megtehetném, hogy a testem érintve, táplálva legyen bármilyen formában, ahogy csak óhajtom, amely így aztán egy olyan még élőbb energiát kreálna, ami túlmegy az ítélkezésen, amely több örömöt hordoz és több életerőt, úgyhogy több lenne belőlem, több az életet élni akarás szándékom lenne, több és erősebb vágyam kutakodni és birtokolni, – milyen is lenne az? Mikor először kerültem az Access Consciousnessel kapcsolatba, tudtam, hogy addig a súlyos gyerekkori szexuális molesztálások és fizikai bántalmazások bosszantó, de nem szűnő emlékeinek fellángolásával éltem együtt.
Mint ahogy ezt tudjuk, a bántalmazások sokféle formát ölthetnek. Látható nyomoktól a nem láthatókig. Tonnányi tréningen vettem részt, számolatlan oklevelet meg címeket kaptam, amelyek bensőséges válaszokat adtak régóta tartó, mélyenszántó traumákra, molesztálásokra és poszttraumás stressz zavarra. És mégis, amikor tapasztaltam az Access testkezelés kapcsán a bántalmazás megállítását, úgy éreztem, hogy ez az amire rég vágytam, reméltem és kívántam… szabadság, tér, mély belső csend és öröm.
Megtaláltam a saját sebezhetőségemet, egy fajta gyengédséget, amolyan szeretetet…önmagam iránt…a létem iránt…az élet iránt, és a létezés iránt. Újból tudtam lélegezni…és a testem ismét beindult! HLMEIJ? Olyan volt mintha a kezeim lennének egy ketrec zárának kulcsai, másoknak láthatatlanok, és csak én tudtam róla, mint a magammal vívott háborúról. És a folyamatok erőfeszítés nélküli eltűntükben felszínre hoztak testi emlékeket, kiterjedvén szétfoszlatva a ketrec rácsait. Szabad voltam. Olyan valami ez, amit szeretnél ízlelni, szagolni, birtokolni, ismerni – mert ha igen, akkor az Access az, ami áttör a világ eddigi terápiás próbálkozásainak üveg mennyezetén, a testi érzület, trauma kezelésében ezzel a bántalom leállító tanfolyammal?
Ez a test kezelés tanfolyam, nemcsak a bántás túléléséről szól, hanem túlmegy a bántáson, a forradalmi megélésen, amely határtalan élés, ahol minden lehetséges, és, ahol a te életfolyamatod minden részlete felülmúlódik. A bántáson való túllépés forradalma itt van….
Ez a bántás megállító tanfolyam, és arról szól, hogy mindent, ami ismert volt a testtel kapcsolatban azt teljesen újrastrukturálja. Készen vagy arra, hogy elszabadulj attól, ami visszatart, hogy úgy éld az életed, ahogy azt megérdemled?
Gary Douglas osztja azt a nézetet, hogy a testkezelés az meghívás arra, hogy tudatosítsuk, hogy van testünk, és e tudatosságunk az a lehetőség játszótere. Továbbá azt is véli, hogy a tested hozzájárulás az életedhez, a pénzedhez a Földhöz, és a tudatossághoz – semmint, hogy a depresszió az áldozatérzet és félelem börtöne lenne. És mi van akkor, ha mindennek a változásnak a kulcsa pusztán a testtel való kommunikáció megváltoztatása?
Forrás: Going Beyond Abuse
Fordította: George Fuhrman (valaszthatsz.com)