Választások – Palacskó András

Az egyik dolog, amiről beszél rengeteget az Access, az a választás. Hogy van választásod. És ez nagyon nem egyértelmű. Mert abban nevelkedtünk, hogy választani fekete és fehér között lehet. Esetleg még van szürke is. Persze gyerekként még láttuk, hogy vannak egyéb színek is. Ám az szülők, a környezet, a tanárok csak azt a két-három színt ismerték el valósnak.

A csúnyábbik esetben bolondnak nyilvánítottak a színeiddel, vagy egyenesen büntették, ha mást látsz, így nem sok lehetőséged maradt: vagy beilleszkedtél a fekete-fehér világba, vagy örökre a bolond kategóriába sorolódtál, magad számára is. Vagy nem választod már a színeket, vagy ha választod is, hát bolond módon.

A másik, hogy próbáltad felhívni a figyelmet a színekre, de nem voltak vevők rá, elutasítottak. Az egyik dolog, amiről beszél az Access, hogy ne próbálj olyant adni valakinek, amire nem nyitott, mert elkezd kizárni, vagy elbizonytalanít. Ha meg akarod mutatni a színeket, azt a vádat kaphatod, hogy felsőbbrendű seggfej vagy, aki lenézi a feketét és fehéret. Vagy, amikor elkezded magyarázni a másiknak a sötétkéket, és jobb híján a feketéhez kezded hasonlítani, hogy a másik is megértse, egyszer csak ott jársz, hogy számodra is fekete. Le kell csökkentened a világodat arra a méretre, ami befér a másik valóságába. Magyarázkodás közben a szivárvány is monokróm lesz.

A legtöbben odajutunk, hogy megkérdőjelezzük a színeinket és addig nem merjük választani, amíg mások nem választják, nem ismerik el, amit mi. Sokan ráadásul eldöntötték, hogy addig nem választhatnak jobbat és szebbet, amíg a családjuk, barátaik, társadalmi osztályuk, országuk nem választ többet. Amíg meg nem értetem velük a világ színeit, itt maradok velük fekete-fehér országban, nem választok nagyobbat!

Próbálhatom gyógyítani a színvakságukat, szidhatom őket, harcolhatok a színek elismeréséért, nem jutok vele sehova. Magyarázhatom nekik, hogy gázlángolták őket, hogy stockholm szindrómásak, hogy lehazudták nekik a színpalettát, hogy nem kell félni a lilától! A választás ugyanis az enyém, más helyett nem választhatok.

Na de mi van azzal, ha az én életembe választanak bele a monokrómok? Látszólag millió alkalommal megtörténik! Nos, ehhez az én hozzájárulásom is kell!

Az Access régen beszél arról, hogy mint végtelen lény, nem te vagy a világban, hanem a világ van benned. Hogy nem a világ alakítja a nézőpontod, hanem a nézőpontod a világod. Ha nincs nézőpontod arról, hogy mások választása téged korlátoz, ha nem gondolod azt, hogy csak akkor lehet a világod működőképes, ha mindenki azt támogatja tudatosan, akkor van választásod! Hogyan használhatom a körülöttem lévők színpalettáját a saját tarka világom kifestésére? X narancsban lát mindent, Y piros-fehér-zöldben, Z meg bugyirózsaszínben. Nem kell meggyőznöm őket minden színről, csak feltennem a kérdést: „Milyen hozzájárulás ez az én valóságom építéséhez?” „Milyen egyéb lehetőségeim vannak itt?”

És tévedés ne essék: szabad választásod neked van. Nem a családodnak. Nem az országodnak. Ha ezt felfedezed, előbb-utóbb többen is rájönnek erre és együtt kisebb-nagyobb közösségeknek is lesz majd más választásuk. Nem ma. Ma még csak neked van meg ez a lehetőséged. Miközben megengedem a többieknek, hogy éljék a monokrómok életét, minden egyes választásommal, amivel magamnak választok, invitálás vagyok, hogy egyszer megkérdezzék: Mi egyéb lehetséges?

ui: Választásod nem négyévente, hanem 10 másodpercenként van 🙂