Van egy furcsa jelenség, amellyel újra és újra találkozom.
Van, aki pontosan tudja, hogy egy működése már nem segíti. Érti is, hogy miért csinálja. Mégis újra és újra ugyanaz történik, ugyanazt a megoldást választja.
Nem mond nemet, megint inkább hallgat, miközben van kialakult véleménye, újból mások igényeit teszi előre, s a következő alkalommal is megpróbál mindent egyedül megoldani, nem kér segítséget.
Sokan csalódnak ilyenkor magukban. Haragszanak magukra, hogy rengeteg önmunka után sem változik a helyzet. „Miért nem tudok másképp választani?”
Valóban ilyen nehéz változni? Vagy inkább arról van szó, hogy valami olyan működéshez ragaszkodunk, amely egyszer valóban segített bennünket, vagy egy nehéz helyzetben megígértük magunknak, hogy hogyan fogunk működni hasonló helyzetekben. És ez beragadt, megszokottá vált a csendes belső irányítás.
Egy gyerek nem csak azért alkalmazkodik, mert ezt választja. Hanem azért is, mert az adott helyzetben ez tűnik a legbiztonságosabbnak.
Megtanulja, mikor kell csendben maradni.
Megtanulja, hogyan kerülheti el a konfliktusokat.
Megtanulja, hogy akkor nagyobb figyelmet kap, ha mindig segít, ha jól teljesít, ha nem okoz gondot.
Ezek a működések akkor sokszor valóban megkönnyítik a helyzetet. Útmutatóként működnek a továbbiakban. A nehézség sokszor nem is ott kezdődik, amikor ezek kialakulnak, hanem évekkel később, amikor már a beidegződött választások nem engednek szabadon választani sem kapcsolatok működését, sem helyzetek megoldását.
Közben megváltozik az életünk, felnőttekké válunk, új, sokszor az előzőkhöz hasonló kapcsolataink lesznek. Más lehetőségeket is választhatnánk, de a működésünk gyakran alapjában véve ugyanolyan marad.
Nem azért, mert nem akarunk változni, hanem azért, mert a testünk és az idegrendszerünk még mindig azt a megoldást ismeri fel biztonságosnak, amely egyszer már segített, vagy amitől a segítséget, a jó megoldást várja el.
Ma már nem lenne szükség arra, hogy mindig mindenkit megmentsünk, de a régi működés még mindig azt súgja, hogy csak így vagyunk értékesek. Pedig csak a megszokás nem engedi az új választást.
Ma már ki lehetne mondani azt is, hogy valamire nincs erőnk, de akkor mit fognak gondolni rólunk – kiabál a régi működés.
Ma már tudjuk, hogy nem attól lesz béke, hogy mindig mi alkalmazkodunk, de visszahúz a rég elvárt viselkedésminta.
Életünk során az hozza a legnagyobb megkönnyebbülést, amikor rálátunk arra, honnan is indult el egy-egy visszatartó viselkedési minta, tudatosan elengedjük azt, és felszabadultan, könnyedén választhatunk új megoldásokat.
Sokan működünk úgy, hogy amit megértünk, arra másképp tudunk ránézni, és amire másképp tudunk ránézni, az egyszer csak új választást terem.
Mi az a működésed, amelyről eddig azt hitted, hogy ilyen a természeted, így neveltek, ez az elvárás, miközben lehet, hogy valaha egy nehéz helyzethez való alkalmazkodásként született meg? Mi kell ahhoz, hogy ezt most elengedd, hogy válassz most már valami mást?
K.M.
Ha szeretnél rálátni arra, milyen régen kialakult működések irányítják ma is a választásaidat, SchullerÁgi ÉNképVÁLTÓja segíthet új nézőpontból megérteni önmagadat.