Sokáig azt hittem, hogy a befogadás valami nagy dolog. Hogy kell hozzá idő, tér, különleges hangulat. Hogy majd egyszer, amikor minden a helyére kerül, akkor könnyű lesz.
Aztán észrevettem, hogy legtöbbször nem a nagy dolgok segítenek, hanem az egyszerűek. Egy meleg leves. Egy lassú mozdulat. Egy mondat, amit nem kell továbbgondolni.
Az egyszerű nem kevesebb. Csak pontosabb.
Amikor nem akarok mindent megfejteni, nem akarok mélyebbre menni, nem akarok jól csinálni semmit, akkor gyakran pont az érkezik meg, amire szükségem van. A befogadás ilyenkor nem esemény. Nem fordulópont. Csak egy pillanat, amikor nem bonyolítom túl.
És ebben az egyszerűségben valahogy több hely marad. Nem kell nagy. Nem kell különleges. Elég, ha igazi.
Volt mostanában olyan pillanatod, amikor valami egészen egyszerű mégis jólesően megérkezett?
Mi történik benned, amikor nem akarod többnek látni annál, ami?
K.M.