Ez a cikk arról szól, hogyan használom az Access Consciousness® munkámban. Koreográfus vagyok: járom a világot, tánc-előadásokat rendezek, és az Access hathatós módszereit használom arra, hogy összekapcsoljam a művészetet és a tudatosságot.
Imádok a munkám miatt utazni. Mindenféle emberrel találkozok, tanulok tőlük, és megosztom velük ötleteimet.
Koreográfusként az év nagy részét úton töltöm. Legtöbbször a különböző országokban azzal töltök sok időt, hogy egy tánc-társulatnak vagy egy adott tánc-projektre előadást tervezzek.
Az emberek gyakran kérdezik, milyen érzés ismeretlen helyen dolgozni, és olyan táncosoknak tanítani a koreográfiádat, akiket nem is ismersz? Nos, ami azt illeti – ennél még sokkal többről van szó!
Először is nem szükségszerűen „tanítom” a táncosoknak a koreográfiát. Az nem úgy van, hogy holland stúdiómban kitalálom a munkát, és aztán elutazok, és megkérem a táncosokat, hogy pontosan azt csinálják, amit én kiokoskodtam. A munka legnagyobb része a táncosokkal és testükkel történik. A pillanat aranycsinálásáról van szó, arról a szép kreatív keverékről, ami kibontakozik, amikor mind együtt vagyunk egy sajátos helyszínen. Megfigyelem a táncosok tehetségét, aztán meglátom, hogyan tudom kihozni belőlük, úgy, hogy sugározzanak. Azt figyelem, hogyan érem el, hogy ezek a táncosok a határnélküliség teréből lássák magukat. És így megengedem nekik, hogy saját maguk olyan változatába lépjenek, amelynek létezéséről talán nem is tudtak, és amely mindazokon túl van, amit el tudnak képzelni.
A kényelmetlen érzés az új Feketeség
Ez bulis? Igen! Könnyű? Nem mindig! Mindegyik kontextus sajátos. Mivel Hollandiában nőttem fel, és teljes munkaidőben koreográfusként dolgoztam egy táncházban, azzal a kiváltsággal rendelkezem, hogy jól felszerelt stúdióval és társasággal próbálok, akik mindenfélében támogatnak. Ha hosszú időn át ugyanazzal a csapattal dolgozol, összenőttök, és ez komfort zónához vezet. Sok minden magától értetődően jön, és nem vagyunk tudatában annak, hogyan működnek valójában a dolgok és az emberek. De ha új színházhoz, más táncegylethez vagy ismeretlen városba utazol, semmit nem vehetsz magától értetődőnek. Eltűnik komfort zónád, és egészen más térből kell működnöd.
Én azt tanultam meg, hogy ez a kényelmetlenség új komfortzónává válhat és új kreativitást jelenthet.
Mint művész, ötleteim megvalósításához mindig új utakat és perspektívákat keresek.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy alkotásainkat tudat alatt egy múltbeli referencia pontra alapozzuk. Ez különösen áll az indiai klasszikus táncformákra, hiszen az aranyszabály: a múlttal való folytatólagosság. Ami engem illet, azt tanultam, hogy valódibb tudok lenni a kreatív folyamatban, ha ezt elengedem. És van-e annál könnyebb módszer arra, hogy semmiféle múltbeli referenciából ne működjünk és ne teremtsünk, mint egy új környezet, amely semmihez nem kapcsolódik, és nincs múltja? A helyzet új mivolta azonnal a kíváncsiság és új lehetőségek terébe helyezi az embert.
Ha ismeretlen országban dolgozol, az a klíma, a kultúra, a konyha és a légkör új elemeit is hozza magával. Mindez erősen áthatolja a kreatív folyamatot. Amikor Malajziában dolgoztam a „She Ra” alkotásán, ami például a bennünk rejlő szuper-hőssel foglalkozik (ebben az Access Xmen-e ihletett meg), engem is, zenémet is mélyen megihlette a buja zöld környezet, a Ramadán ünnepek és a helyi kultúra. Vagy amikor Burkina Faso-ban (Nyugat-Afrika) dolgoztam a 2011-es tél során a „Torads Dawn” („Virradás felé”) duón, a meleg trópikus idő egyértelműen befolyásolta a kreatív folyamatot, mely részben egy hideg holland tél alatt is zajlott.
A vezetés
A táncosokkal való munka és teremtés gyakran szorosabban kapcsolódik a vezetői képességhez, mint a művészi tehetségekhez. Nem azt mondom, hogy művészi látomás és tehetség nélkül lehet dolgozni. Ha nagy művészi ötleteid vannak, de nem tudsz kapcsolatot kialakítani a táncosokkal, akikkel dolgozol, és nem találod meg az útját, hogyan vedd rá őket, hogy veled utazzanak a fedélzeten ezen a művészi utazáson, akkor nem elég a víziód. Ez volt újra és újra a tapasztalatom. Akár Európában, Amerikában vagy Ázsiában. Számomra a nagy alkotó és művész olyan vezető, aki hajlandó meghívás lenni, anélkül, hogy igényelné, hogy kövessék.
Akkor hogyan inspirálom a táncosokat arra, hogy ugyanabba az irányba nézzenek, mint én? És ők hogyan segíthetnek nekem, hogy arra nézzek? Legelőször a hierarchia kérdését kell megoldani. Mihelyst a koreográfus a „mester”, olyan szétválás történik, ami nem táplálja a kreatív folyamatot. Persze, a koreográfus dönt és rendezi meg a „végső hívást” minden szinten, nem csak a tartalom: a zenében, kosztümökben, fény és kivitelezés terén. Ez a koreográfus feladata. Nincs ebben értelem vagy értékelés: nem jó vagy rossz, egyszerűen más munka, mint a táncosé.
Tehát én azt tapasztaltam, hogy ha nyitva hagyod a lehetőségek ajtaját azzal, hogy kérdéseket teszel fel következtetésekből való működés helyet, sokkal gyorsabb és mélyebb kapcsolatod alakul ki az emberekkel. Ez pedig óriási módon segíti elő a kreatív folyamatot.
Tehát ahelyett, hogy ezt gondolnád: „Ó, ez a táncos a legfiatalabb a társaságban. Azt hiszem, még nem elég érett.”, ezt kérdezhetnéd: „Milyen energia tudok lenni ahhoz, hogy ez a táncos elég jól érezze magát erre a feladatra? Hogyan tudhatja meg, hogy ha velem dolgozik, nem tud hibát elkövetni, milyen energia lehetek neki ahhoz, hogy megtudja és befogadja ezt az információt?”
Ha ilyen kérdéseket teszek fel, az energiából működök, és nem szavakból. A lehetőségekre való meghívásból működök, és nem pusztán abból, hogy a problémát akarom megoldani. Az a tény, hogy nem ismerjük egymást eléggé, vagy nincs elég közös múltunk, teljességgel lényegtelenné válik. Bizonyos módon a „nem tudás” frissessége mindegyik oldalon a meglepetés kulcsává válik. Sok táncos szó szerint kivirágzott a szemem láttára. Így lenyűgöző dolog különböző helyeken és különböző táncosokkal dolgozni. És biztos, hogy hálás vagyok az Access Consciousness eszközeiért.
Forrás: ACCESS CONSCIOUSNESS in my work By Kalpana Raghuraman
Fordította: Kaposi Luca valaszthatsz.com