Egy időszak, úgy tűnik, lezárult… -SchullerÁgi

Két napja Debrecenben voltam klubot tartani. Mennyi öröm!
Tán 2 hónapig voltunk karanténban. Nem olyan vészesen hosszú idő. Lakótelepen lakom, nem kertészkedhettem, a kutyámat se sétáltathattam, mert nincs, de azért nem voltam a legfegyelmezettebb karanténlakó… nem voltam elzáródva teljesen.
És most mégis, mennyire jól esett újból az utazás, a találkozás öröme. Mindenki arról mesélt, hogy ez az időszak mennyi mindenre volt jó neki, mennyivel kipihentebb, mennyi hasznosat sikerült tennie. Jó volt hallani mindenféle karanténvész-félelem nélküli meséket anélkül, hogy bárki is bocsánatot kért volna azért, hogy ebben az időszakban jól érezte magát!
Tegnap az örömeim sora folytatódott. Az Őrségbe indultam hajnalban. Az Őrségben lenni nekem hihetetlen feltöltődés. Minden ismert falu, városnév köszön az utakon, s nekem fülig ér a szám.
Bars képzésünk volt. Napsütésben levegőn, kinn…. Túl hangosak voltak a tücskök, néha bezavartak veszekedős madarak, a szellő csiklandozása. Az, hogy autók suhantak el előttünk kimondottan jót tett. Visszahozott a földre.
Bars képzés után barátomat kezeltem. Aztán klubot tartottam itt is. Izgalmas volt. Az is, hogy a „Sulci” nevem adója, a mesterként is tisztelt nagyon barátom is velünk tartott. Nem accesses. Sőt! Örömmel hívtam. (Most írt. Élvezte. Jön a következő estire is! ?)
…. és este barátnőm a telefonban azon csodálkozott, hogy milyen kipihent, milyen könnyed vagyok.

IGEN. Micsoda feltöltődés, micsoda CSODA, mennyire hálás vagyok, hogy megint személyesen találkozva csinálhatom azt, amit szeretek. Köszönöm, hogy vártok itt-ott-amott.

Ez az őrségi turné külön örömökkel is teli. Szervezője egy volt legvevőbb vevőm, akinek bolthálózata volt Budapesten. A Sashegy tetején lakott egy csodaházban. Én nem tudtam igazán, hány szobás lehetett, a kilátás álomszép volt az akkora teraszról, amekkora az én lakásom. A masszázsszobában dolgoztam általában, de ismertem az egyik hálószobát is, mert volt, amikor ott küzdöttünk az életért. Sikerrel.

…. és most itt, az Őrség szélén csiribúzunk együtt. 20 évvel ezelőtt még idegen volt Tünditől, a vendéglátómtól mindaz, amit csináltam. Mindig csiribúzni hívott. Csiribúztunk az életéért. Jól megcsiribúztuk kétszer is.

…és most itt, a csendben, a falu széle után, a zöld közepén egy motelben ad szállást munkásoknak.  Most nekik, de a szépen kirajzolódó tervei szerint öregek otthonává fogja átalakítani a motelt, ahol csiribúra is nyitott varázsotthont szervez.

Este a klub végén beszélgettünk a következő alkalom témájáról… Valaki megkérdezte, valóban tervezem-e, hogy ide, a világ végére is eljövök rendszeresen. IGEN. Szeretnék. Mert ebből az energiából mennyi mindent kapok én is!

Mi mindent dobozoltál be emberekről, helyzetekről, amiről elképzelhetetlennek tartottad, hogy más legyen?  Mennyi határt húzol a változás lehetőségének mértékeként? Mi az, aminek a hihetetlensége Téged visszatart? Mi mindenbe nem lépsz bele, mert úgyse …, mert ő is azt mondta, élte, nem lépte, meglépte, de …? Kinek az életét használod ürügyként a nem lépésre? Kinek az életét éled most? Mivel tartod vissza magad?

Imádok itt lenni. Csuda nagy kedvvel kelek, hogy mától az alapozón még ennél is nagyobb szárnyakat növesszünk. Vagy inkább nyesegetni kéne belőle, mert attól tartok, így is elszállok…. ?
Köszönöm ezt a határtalanságot…