Nemrég megjelent kutatások eredményei azt mutatják, hogy a lakosság nagy része sok esetben már nem illik bele abba, amit mi meghatározó modellnek képzeltünk, és hogy Douglas megfigyelései helyénvalóbbak, mint legtöbbünk azt észlelte volna.
Egy match.com által nemrég kiadott és anyagilag támogatott tanulmány éppen most fedezte fel, hogy bizonyos korosztályok férfiai JOBBAN vágynak házasságra, mint a nők. Azt figyelték meg, hogy sok esetben a férfiak inkább vágynak gyerekekre, mint a nők, és a nőket jobban érdeklik a függetlenséggel kapcsolatos lépések, mint a férfiakat! A Rutgers és a Brigham Young Universities által készített, ötezer kétszáz 21-65 év közötti személyen végzett tanulmányta Time magazin adott ki 2011 február 14-én.
A 21-24 és 50-54 év közötti férfiakat valójában jobban érdekli a házasság, mint a nőket ugyanebben az életkorban. A tanulmány alapján a férfiak minden életkorban jobban kívánnak gyereket, mint a nők. A 21-35 év közötti férfiaknak több mint a fele, míg a nőknek csak 46% vágyott gyerekre. A biológiai óra ketyegése nyilvánvalóan szerepet játszik a házasság kívánásában; csak akkor szeretne több nő megházasodni, mint a férfiak, amikor lehetséges számukra az anyaság. A nők minden korban kevésbé hajlamosak házasságra, mint amint ezt a konvenció jelzi.
Douglas, aki az egész világon dolgozott egyénekkel és párokkal, helyenként a párkapcsolatok ellen szólal fel. „Nem így!” mondja. „Én a ROSSZ párkapcsolatok ellen szólok!” Sajnos, munkája tapasztalata alapján a párkapcsolatok nagy része rossz. 10.000 kapcsolatból csak 1 olyan, amelyben mindkét személy azt mondja, hogy nem adja fel önmagát – teljesen vagy részben – a partnerért, mondja Douglas.
Ezért Douglas a teljes választást támogatja, ami magába foglalja, hogy az egyedül élt élet ugyanolyan értékű, mint a házasélet. „Egy házastárs megszerzése már nem tartozik úgy a muszájok közé, mint azelőtt a szex-checklistán állt”, írja a Times 2011.febr.14-i kiadásában.
Amerikában az egyedül élők száma 100 millió, és a házas háztartások kisebbségben vannak.
A Time még azt is meri állítani, hogy az „egyedül élők szeretnek egyedül élni”. Az egyik kutatás megállapítja: „Még mindig ragaszkodunk ahhoz az elképzeléshez, hogy ezek a munkamániások vagy el vannak keseredve, vagy képtelenek bárki mással együtt lenni. A valóság az, hogy sokan maguktól választják ezt az életmódot.”
A match.com-nak a függetlenség fokát vizsgáló kutatások Douglasnak azt az állítását alátámasztják, miszerint a humanoid nők egyszerűen el akarnak menni hazulról és meg akarják hódítani a világot.
Jelentősen több nő mint férfi fektet abba energiát, hogy házasság után is megtartsa saját érdeklődési területét, saját létezési terét, saját bankszámláját, rendszeresen eljárjon este fiúkkal/lányokkal, és saját hivatását végezze. Több nő mint férfi hajlandó azt mondani, hogy határozottan érdekli a partner változtatása. A 35-44 éves nőknek csak 16%-a akar még gyereket, szemben a férfiak 27%-ával.
Mi változik meg azáltal, hogy a „hagyományos” nemi szerepek érvényüket vesztik? Az információforrás akár friss, akár, mint Douglas felfedezései, tudatosságon és kérdezéseken alapul, mindannyiunk számára azzal a haszonnal jár, hogy több szabadságot teremtett az olyan élet megválasztásában és teremtésében, amelyik működik számunkra, szemben azzal, amit mások nézőpontja diktált arról, mit kellene csinálunk.
Milyen más öröm és lehetőség lehet akkor a partnerkapcsolatokban? Nem lenne élvezetes ezt kitalálni?
Forrás: What if the Sex Roles we were Ruled By Were A Lie All Along?
Fordította: Kaposi Luca valaszthatsz.com