Van egy jó hírem: A jó az érzés, ami bennem van. Megegyeztem nyugalommal, hogy már csak a hó végéig maradok a cégben, ahol most dolgozom.  Ugye harmadik hónapja vagyok ott és azon kívül, hogy a törött lábam és testem nem bírja a 8 órás talponlétet annak ellenére, hogy van lehetőségem megállni, megpihenni, mikor szükséges, kezdem kiismerni a kolléganőket, hogy ki milyen energiával működik.
Egy lépést hátra léptem és onnét figyelem, amit csinálnak – mosollyal az arcomon. Ha kérdeznek, óvatosan fogalmazva mondok véleményt, de inkább nem beszélek.
Nincs értelme, hiszen tisztára más jön vissza, mint amit mondtam.
Köszönöm, nem kérem ezt a lehetőséget. Pár embernek mondtam, hogy elmegyek csodálkoztak, pár embertől azt hallom vissza, hogy ,, -te olyan kedves vagy,  -te vagy a legnormálisabb közöttük,  -olyan kár, hogy elmész,, . Hát ez van.
Szerintem ezt a nyugodt átgondolt bátorságot/merek lépni-t neked, a te oldásaidnak is köszönhetem.
Most csak az örömhírt szerettem volna megosztani veled. További szép napokat kívánok.