ÉNképVÁLTÓ – Világváltó
Első nap:
Úton odafelé:
Már az 1-és villamoson, Sulcihoz menet megkezdődött a “munka”.

Többször kellett mélyeket lélegeznem, hogy a szememben gyűlő könnyek áradását megállítsam és ne folyjanak végig az arcomon.
Micsoda mélységek-magasságok, völgyek-hegyek, amiket megéltem. Volt amikor rázott a zokogás. Nem is gondoltam, hogy vannak dolgok amik mélyen érintenek, hogy vannak dolgok amik egyáltalán érintenek, azt gondoltam, hogy nem érdekes el is felejtettem vagy mégsem?
Ééééés…
Mennyi, de mennyi minden nem is az enyém, átveszem, hogy segítsek.
A megélések 90-99%-a másé.
KIÉ EZ?
KIHEZ TARTOZIK?
Úton hazafelé:
Nagyon nagy fáradtságot éreztem.
Második nap:
Úton odafelé:
Közeledve Sulcihoz a kedvem egyre derűsebb, önkéntelen mosoly az arcomon.
A második nap felhőtlenül kezdődött éreztem, hogy van terem, a világ rendben van. Aztán jöttek azok a dolgok amik még ott voltak mélyen. Egy-két testemet is megrázó sírás vagy csak megjelenő könnycsepp a szememben, fájdalom, aztán hatalmas kacagások, sóhajok, elengedés, meg Úristen. Tisztítások hatására átváltozott minden, minden amit ezalatt a két nap alatt érintettünk, átbeszéltünk (munkahely, gyerekek, párkapcsolat, szüleim, testvéreim, házfelújítás, Énidő, pénz stb). Ragyogó lett, fényes, könnyed, megjelent a tér, hatalmas tér.
Nekem ez a két nap nem is Énképváltó, hanem Világképváltó volt. Ezen a két napon igazából, ha jól belegondolok egyetlen egy dolgon “dolgoztunk” az pedig az, hogy feloldódjon, megszűnjön, elengedjem azt, hogy minden úgy jó ahogy én gondolom, ahogy én csinálom. Ezzel a hozzáállással, nézőponttal nagyon sok mindentől, lehetőségektől elzárom magam, a lehetőségeket kizárom, megfosztok másokat attól, hogy az életüket éljék illetve megoldják, amit csak ők tudnak megoldani.
Érdekes dolgok kerültek felszínre a két nap alatt, amit nem is gondoltam, hogy ez/ezek működtet/működtetnek.
Úton hazafelé:
Ragyogás, tér érzete, könnyedség, öröm  megélése van velem, vagyok én.
Hálásan köszönöm neked Sulci!
Köszönöm, hogy vagy.
Millió puszi!