Félve vágtam bele ebbe az SAP utazásba, de aztán nem bántam meg. Mielőtt részese lehettem a heti háromszori csodának előtte szinte mindig nyűglődtem a reggeli ébredéssel kapcsolatban. Aztán az első Sulcis alkalom előtt majdnem egy órával kipattant a szemem és olyan frissen keltem, mintha 100 évig aludtam volna.
Az étkezésemben is tudatosabb, nyitottabb lettem. Jobban odafigyelek a testemre (mit szeretne enni, mi esik neki jól). Ha érzem magamon, hogy pihenni szeretne akkor rá hallgatok.
Rengeteg dolgot felhoztak ezek az alkalmak és életemben először nem nyomtam el magamban semmiféle érzést. Próbáltam mindegyiket megélni de valahogy olyan volt, mintha eltűnt volna róla az a súlyos köd, az hogy jelentőségtelivé teszem őket és mintha folyamatosan tűntek volna el azok a dolgok, amik már nem kellettek a mindennapjaimhoz. Voltam nagyon mélyen is, gyászoltam az életemben megtörtént (és azóta is magamban hordozgatott) dolgokat.
A legutóbbi alkalomkor csodás lebegésben volt részem. Mintha az anyaméhben lettem volna, újra kisbabaként. Éreztem egy simító érzést a gerincemnél, végig a testemen. Abban a 15 percben rengeteg dolog kioldódhatott bennem, mert potyogtak a könnyeim. Ez a kezelés számomra megmutatta mennyire más az élet, ha hagyom hogy velem is megtörténjen. Nem görcsösen, csak lazán.
Rájöttem hogy mik az igazán fontos dolgok az életemben, rengeteg tervem, ötletem van és már nem elnyomom őket, hanem örülök nekik, mert tudom hogy okkal jönnek.
Én továbbra is választom a Sulcis-reggeleket, hogy még több csodát teremtsek az életemben!