“Néhányan nagyon durva szegénység-tudatot építettek fel, vagy vettek át. Olyant, ami folyamatos mohóságban tartja őket, ami soha ki nem elégül. Mint a buddhista kozmológiából az éhes szellemek világa. A nézőpontjuk az, hogy kapniuk kell, és nem adhatnak soha, mert éhen halnak. Kapni, kapni, kapni! És a csavar, hogy nem tudnak befogadni.
A kiút? Több is!
– Hála, nagyrabecsülés. Ha csak a legkisebb dolgot, amit kapsz, elkezded elismerni, az kezdi betölteni az ürességet.
– Adj te! Figyelmet, kedvességet, ha másod épp nincs! És anélkül, hogy számolgatnád, hogy mit fogsz cserébe kapni! Még azt se, hogy elismerjék, hogy jófej vagy!
– Kihez tartozik a nem elég? Mimikrizted? Éber vagy a környezetre? Entitások vesznek körül, akikkel valaha együtt éheztetek? Stb.
– Használod-e a reménytelen szegény-én szerepet mások manipulálására?
– Tudatosítsd a szükség alapú működést! Egy végtelen lénynek nincs szüksége. Vagy választja, vagy nem! Megintcsak: kié a szükség nézőpontja?
Légy totál őszinte magaddal! Ha észreveszed ezeket, az nem azt jelenti, hogy rossz vagy, hanem azt, hogy tudsz változtatni!
Mit tettél életbevágóvá, értékessé, valóssá a szükségben, az éhes szellemek valóságában, a hiányban, a szegény-én szerepében, ami visszatart az ajándék és erő felfedezésétől, aki valójában vagy?”