July 16, 2015

A gyerekkor olyan sok téren való hatalmas növekedést és változást jelent – fizikailag, a kapcsolatok terén, érzelmileg, értelmi és szexuális területen.

Közületek hányatoknak mondták már, mi a „normális” és mi a „helyénvaló”, és mi nem az?

„Milyen választásokat lehetne bolygónkon teremteni ahhoz, hogy olyan gyerek-generációk nőjenek fel, akiket nem ítélnek meg azért, amik?”

Sok úgynevezett szakértő – akadémikus, tudományos szakember, barát, családtag, tanár vagy teljesen idegen – hajlamos arra a nézőpontra, hogy mivel a gyermekek fiatalok, nem sokat tudnak még. Közülük sokan azt hiszik, hogy egy gyereknek meg kell tanítani és meg kell mondani, ki legyen, mi legyen, hol, mikor, miért és milyen legyen, és mit csináljon. Ezek a szakemberek hajlamosak merev nézőpontokra arról, milyen a normális fejlődés, és milyen nem, és hajlamosak saját „normális” -definícióiknak nagy jelentőséget tulajdonítani. „EZ – EZT jelenti” – így látják a világot.

„Hányótoknak mondták meg a szakemberek, mi a ’normális’ és a ’megfelelő’, és mi nem?”

A „normális” meghatározásával az a gond, hogy bármi is legyen ez a definíció, következtetéssé válik, szabvány-készletté. A szabványokkal sok probléma van. Nem hagynak teret a másságnak. Előre meghatározzák, hogy bizonyos viselkedések és módok elfogadhatóak vagy problematikusak-e. És az emberek azokat a gyerekek, akikre egy címkét húztak, hajlamosak címkéik alapján megbélyegezni. Gyakran orvosságokat írnak fel azért, hogy az előírt normához idomítsák ezeknek a gyerekeknek a viselkedését. „Az öt éves gyerekeknek 10 óra alvásra van szüksége.” És ha a gyerek nem alszik 10 órát? „Meg kell tanulnia fókuszálni és koncentrálni.” „Nem tudta bemutatni a munkáját, így bizonyára csalt.” „Olyan tökéletes az, amit írt, biztos plagizált.” Mi van akkor, ha ebből semmi nem igaz?

„Mi van akkor, ha a gyerekek, beleértve a bébiket, hihetetlenül nagy tudatossággal rendelkeznek, és … sokkal többet tudnak, mint amennyit elhisznek róluk?”

Mi volna, ha minderre másféle módon tekinthetnénk? Mi van akkor, ha a gyerekek, beleértve a bébiket, hihetetlenül nagy tudatossággal rednelkeznek, és bár fejlődésüket tekintve különleges területekre vonatkozva nem lehetnek olyan ügyesek, mint a felnőttek, de sokkal többet tudnak, mint amennyit elhisznek róluk? Tekinthetnénk-e úgy a gyerekek fejlődésére, mint változások sorozatára, amit a gyerekek megélnek, anélkül, hogy jelentőséget tulajdonítanának nekik? Ahelyett, hogy válaszokkal és tervekkel jövünk, mi volna, ha egy kérdezés-kultúrát teremtenénk, és invitálnánk a gyerekeket: csatlakozzanak rá mindarra, amit magukról tudnak, és ami számukra és életükre vonatkozva működni fog?”

„Mi volna, ha egy kérdezés-kultúrát teremtenénk, és invitálnánk a gyerekeket: csatlakozzanak mindahhoz, amit magukról tudnak, és ami számukra és életükre vonatkozva működni fog?”

Akár a házi feladatokról van szó, akár arról, hogyan szerezzenek barátokat, vagy hogy reggel felkeljenek, vagy arról, mit akarnak és mit fognak enni – mi van akkor, ha bátoríthatnánk őket arra: válasszanak saját maguknak? Mi van akkor, ha nem vagy felelős a választásaikért?

Kíváncsi vagy gyermekedre? Milyen változásokat lehetne a bolygónkon teremteni ahhoz, hogy olyan gyerek-generációink legyenek, akiket nem ítélnek meg azért, amik? Mi volna, ha a következő gyerek-generációk úgy nőnének fel, hogy azok lehetnek, akik, megbízhatnának magukban, tudnák, amit tudnak, és legvadabb elképzeléseiken túl is teremtenének?

Anne Maxwell

Forrás: Child Development – A Different Take
Fordította: Kaposi Luca valaszthatsz.com