Ha valóban jómódú és gazdag akarsz lenni, akkor hajlandónak kell lenned elismerni, felismerni és elfogadni a fölöslegesen elköltött pénzzel járó mellékhatásokat, amikor egy befektetés nem hoz számodra hasznot.
A fölöslegesen kiadott pénz az a pénz, amit nem tudsz többé behajtani. Olyan pénz, amit már elköltöttél, és nem fogod visszakapni, tekintet nélkül az eljövendő bevételeidre. Olyan, mint amikor a vendéglőben rendelsz egy ételt, ami túlságosan nagy adag, és már a felétől megtelsz, de vonakodsz attól, hogy otthagyd. Kényszerítve érzed magad arra, hogy megedd, nehogy kárba vesszen. Ha nem eszel meg teljesen egy ételt, amiért sok pénzt adtál ki, gyakran olyan érzést kelt benned, hogy elpazaroltad a pénzt és az ennivalót, és a pazarlás olyan dolog, amit, úgy tanították, el kell kerülnünk. Ez a döntő oka annak, amiért legtöbben meghízunk.
Ha vonakodunk attól, hogy elfogadjuk: pénzt dobtunk ki, ez olyan teret jelent, amelyen nincs igazán választásunk.
Tegyük fel, hogy lefoglaltál egy vissza nem téríthető nyaralást. De valami sürgős dolog közbejön a munkádban, és egyszerűen nem tudsz elmenni szabadságra. Sajnálod a tényt, hogy már előre kifizetted az utazást, és nem fogod visszakapni a pénzt? Az igazság az, hogy a pénz már elment. Nos, el tudod egyszerűen felejteni, mit fizettél? Ha nemmel válaszolsz, akkor a kidobott pénz iránti elkötelezettségben szenvedsz. Beleesel az elvesztett pénz csapdájának a dilemmájába, amikor az izgat, hogy valamiért „fizettél”, és nem arról, mit fogsz kapni a jövőben.
Legtöbben beleesünk a kidobott pénz csapdájába, amikor úgy ítélkezünk, hogy valami rossz és szörnyű dolog elpazarolni az olyan pénzt vagy időt, amit már eltöltöttünk, ahelyett, hogy nem törődnénk a veszteségeinkkel, és valami mást választanánk, ami a jövőben a legjobban eredményezi előrehaladásunkat. Nem szívesen látjuk be, hogy már előző választásaink során is vesztettünk pénzt vagy anyagi javakat. Ha belátnánk, hogy választásunk nem volt kifizetődő, ezt hibánk belátásának tekintjük. Ebből adódóan arra hajlunk, hogy ragaszkodjunk választásunkhoz, sőt, további javakat is bele fektessünk azzal az eredménytelen próbálkozással, hogy eredeti választásunknak volt értelme.
Tehát a kidobott pénzről való minden nézőpontunkkal és ítélkezésünkkel, minden „rosszal”, amiben hiszünk, korlátozzuk azt az adottságunkat, hogy bőségesen és végtelenül kapjunk. Ha hajlandóak vagyunk elveszteni azt a pénzt, amit már kifizettünk, megnyitjuk az ajtót mindennek, ami lehetséges. Sajnos, legtöbben nem tanultuk meg, hogy könnyedén elfogadjuk a pénz kidobását. Ehelyett behódolunk annak az erős pszichológiai ragaszkodásnak mindahhoz, amiért fizettünk, és ez okozza a legnagyobb stresszt és boldogtalanságot.
Ha nincs véleményed vagy ítélkezésed a kidobott pénzről, minden lehetséges lesz. Mennyi mindent kaphatsz, ha semmihez nem ragaszkodsz, és mindennek megengeded életedben, hogy könnyedén jöhessen és távozhasson? Ahelyett, hogy azon gondolkozol, hogyan veszítesz, a lehetőségek felé fordulhatsz. Ha ítélkezel afelől, hogy nem akarod elengedni a kidobott pénzt, akkor kérdezz így: „Milyen lehetőségeim vannak itt, miket kell most választanom?”
Ha hajlandó vagy elengedni azt a pénzt, aminek az elvesztését visszautasítod, vagy amiről azt gondolod, nem tudod elveszíteni, több lehetőség létezhet számodra. Ha semmiről nincs nézőpontod, ez az a tér, ahonnan teremteni kezdhetsz – mert nincs nézőpontod. Ezt kérdezheted: „Mi minden lehetséges még?” Ha nem működik a befektetés, akkor kérdezd ezt: „Ezen változtatnunk kell, vagy be kell fejeznünk?”
Az elvesztett pénz csapdájára egyik jó példa az, ahogyan legtöbben viselkedünk, amikor részvényekbe fektetünk be. Például mondjuk azt, hogy X társaság részvényéből 100.000§ értékben vásárolunk, és azt hisszük, ez majd jó hasznot hoz, de előre nem látott üzleti okokból kifolyólag néhány napon belül veszít 30%-ot az értékéből. Ahelyett, hogy eladnánk a részvényt, és a maradék 70.000§-t egy másik részvénybe fektetnénk, ami valószínűleg növeli az értékét, ragaszkodunk az X társaság részvényéhez, amelyik a rákövetkezendő hónapokban elveszti értékét. Van, aki nem akarja eladni a szegénynek minősült részvényt, amibe befektetett, mert nem akarja, hogy úgy nézzenek rá, mint aki rosszul választott.
Ez, a kidobott pénz elfogadására való vonakodás nem csak hogy lelassítja befektetési erőlködéseinket, de az a tényező is lehet, amelyik azt eredményezi, hogy egész életünket elpazaroljuk bizonyos dolgokhoz való ragaszkodása, miközben jobban tennénk, ha elengednénk veszteségeinket, és más lehetőségeket teremtenénk. Ha megpróbáljuk befektetéseinket bepótolni úgy, hogy ragaszkodunk hozzájuk, mert nem akarjuk elfogadni, hogy már nem működnek, nem fogjuk meglátni az új lehetőségeket arra, hogy valami olyat válasszunk, ami más, és generatívabb.
Ha visszautasítod a kidobott pénz könnyed elfogadását, ahhoz fogsz ragaszkodni, amit meg kell próbálnod, és valami olyannak a megjelenését teremted meg, amiről tudod, hogy nem jelenik meg. Örökre tagadni fogod, amit tudsz, azért, hogy helyesnek tűnjön a pénzed elköltése. Ha elköltöd a pénzt, ez még nem jelenti önmagában azt, hogy ez helyes. Ezt mondod: „Ok. Működni fog.”? Hajlandónak kell lenned arra, hogy szívdobogva kidobj valamit, ha nem működik már, mindegy, mennyibe is került. Kérdezz így: „Működik ez nekem? Nem? Ok. Ég veled!” És most tégy így, ne később.
Forrás: Ability to receive sunk costs can make you more generative
Fordította: Kaposi Luca valaszthatsz.com