Imádom a munkám, a vendégeim által elért változásokat. Egyik legkedvesebb, régebbi, talán legtöbbet változott, nagyon sokat tudó (amit, persze, ritkán ismer el) kliensem egy óriási érzékelőgép (Xman). Mindenkinek minden érzését érzékeli, (át)veszi, s jobb esetben visszaadja. Életében, ahol most „vizsgázik”, amikor nehezebb időszaka van, még mindig ki-kicsúszik a talaj a lába alól.
Most is egy jelentőségtelibb időszak van a munkahelyén, éreztem, hogy fontos jönnie, így azonnal igyekeztem időpontot adni. Könnyű volt, mert most épp én gyógyulgattam, nemigen dolgoztam.
Jött, leültünk dolgozni, csengetnek. Ki lehet? Dani csicsergő hangja a kaputelefonban: Szia, Mamó, meggyógyultál? Ennél jobb meglepi nincs is a világon.
Ának mondom, folytatjuk, addig foglalja el magát. (Vele megtehetem ezt.) Daninak mondom, van itt egy másik Á is. “Ki az, ki az” kiáltásokkal még kabátban, cipőben száll Á-lesre. Apja repül utána, hogy a ruhákból kihámozza.
Bemutatkozás.
Á alapból megijedt, hogy ő a hibás (mint szerinte mindig) most azért, hogy én dolgozok, meg különben is mit fognak szólni, de ők csak mosolyogva bemutatkoztak. Ának furcsa, szokatlan a kedvességük.
Fiam elment vásárolni, Dani ki a konyhába. A nagyon kedvelt, jól megszáradt gránátalma magmaradék előkerül, s kihívjuk Át is. Dani előnyalogatott kezéből rögtön kínálja őt, s ahogy Á nagy tenyérből leesnek a magocskák, az apróság rögtön mondja: “semmi baj”, s adja a következőket. Aztán narancsfacsarás a szokásos szertartásokkal. Most Ával osztozott és koccintott. Á zavartan élvezi. Nehéz elfogadnia a feltétel nélküli elfogadottságot.
Dani még evett kicsit, aztán futás a szobájába, s meg sem állt míg le nem vett a polcról egy csengőt. Á kezébe nyomta, megmutatta, hogyan szól jól. Aztán ugrás egy székre és ütötte a végre elért gongot. (Ez rögtön egyben egy terápia az elengedéshez – egy isteni hangfürdő.) És ahogy csépelte, élvezte a gong erős hangját és igazán jóízűeket kacagott. Aztán lehuppant a székről, új hangszert adott Ának, és maga is próbálgatott egyet-kettőt. Á csak kapkodta a levegőt, Dani meg pörgött, mint a motolla, s egyszer csak eltűnt.
Következett a másik szoba. Kértem, válasszon maci munkatársaim közül Ámacit. Választott egyet, aztán még egyet, s mondta, hogy elbújt az Ámaci, és bedugta – láthatatlanná téve őket a többi maci közé. Érdekes. volt a választása– minden jelentőségteli magyarázatkeresés nélkül.
Megjött a fiam – hozott áfonyát, a másik kedvenc gyümölcsöt. Dani ezt is végig kínálta. Á már mosolygott, s már sikerült természetes fogadni.
Aztán a fiúk elköszöntek, s mentek haza.
Csudajó meglepi volt. Mindenkinek!
És a délután csodája ez volt: beszéltünk már ezerszer arról, hogy nincs Ával semmi baj, hogy másnak érzi magát, ez természetes. Sokan vagyunk ezzel így. Most szembesült azzal, hogy ez a kicsi fiú, bármit is tehetett ő, vele evett-ivott-játszott teljes elfogadással. Lényegtelen volt, mekkora, milyen, honnan jött, ezek mind mind nem voltak fontosak. Ő elfogadható, szerethető.
Folytattuk a munkánkat – már teljesen más energiában.
Szuper délután volt szuper kezelésekkel!
…. és ez a nap az Ő szemszögéből:
Hol is kezdjem?
Este valami olyan megmagyarázhatatlanul rossz érzés, a hiábavalóság érzése jött rám, hogy elmondani nem tudom. Reggelre már ott tartottam, hogy már azon vacilláltam, kérek egy nap szabadságot, mert nem tudok bemenni dolgozni. Végül bementem, csak figyelni nem nagyon tudtam, a vezetőmtől is vissza kellett kérdeznem, amikor beszélt hozzám. Nem voltam ott. Azt nem tudom hol jártam éppen.
Sulcinak írtam üzenetet, amire kaptam a visszajelzést, nehéz napok ezek…
Úgy éreztem meghalok. Azért vagyok ilyen rosszul. Gondoltam, ha meghalok, egy embertől biztosan el szeretnék búcsúzni, és az Sulci. Persze ezt nem mondtam. Írtam is neki, hogy tudnánk-e találkozni, mikor lehet neki alkalmas. Végül nagyon hálás voltam, hogy aznapra kaptam lehetőséget tőle.
Időben odaértem, épp elkezdtük a közös munkát, amikor csengettek.
A kaputelefonon Dani, Sulci unokája köszönt. Meglepte a fia, az unokájával.
Mikor megérkeztek, Sulci jelezte a Daninak, hogy másik Á van a szobában. Dani kíváncsian kereste ki lehet az a másik Á?
Mivel annyira nem szeretem az új embereket és a velük való találkozást, mert titkon rossz véleményem van magamról, attól félve, hogy reagálnak, ha meglátnak. Le is fagyok sokszor ilyen ritka találkozások alkalmával. Lefagyás állapotában Sulci fiával is találkoztam. Nem tudtam semmi értelmeset mondani, csak álltam ott megdermedve Sulci fia és az unokája társaságában.
Sulci fia elment pár dologért, Sulci kiment Danival a konyhába, invitált engem is a kapcsolódásra. Kimentem én is. Éppen Dani lelkesen ette a gránátalma magokat és kedvesen, nagylelkűen megkínált engem is. Megköszöntem, majd a következő kapott adagot le is ejtettem zavaromban. A gránátalma után, Dani még krémet és joghurtot is lelkesen elfogadott Mamótól (így hívja Dani a nagymamáját). Majd egyszer csak gondolt egyet, otthagyott mindent és minket is és új térbe ment, új dolgokat felfedezni.
10 másodperces választás, sokszor gondoltam már erre korábban, hogyan is lehet használni ezt, hogy mást válaszhatok. Hát pont így.
Dani abba a szobába ment be, ahol Sulci hangszerei voltak. Székre állva bátran vette le a hangszereket és kongatta meg a gongot.
10 másodperces választás. Hogy is van ez egy gyermek szemével? Egyesével vette le Dani a hangszereket és amíg fenntartotta az érdeklődését, kipróbálta, hogy működik, addig volt nála, utána vagy letette, vagy odaadta jó szívvel valakinek. Közben nagyokat nevetett, amikor megkongathatta a nagy gongot. Ez nagyon tetszett neki. Közben olyan koncertet kaptunk Sulcival, amit, ha megterveztük volna, sem tudtunk volna jobban alakítani.
Aztán eljött a pillanat, amikor vége lett ennek a szobának is. Dani gondolt egyet, átment a másik szobába, ment utána a nagymamája is.
Én meg csak úgy maradtam ott a szobában bután, hirtelen fel sem eszmélve, még a hangfürdőben fürdőzve.
Egy idő után, én is átmentem a másik szobába.
Dani ott is kíváncsian fürkészte, mit ér el, mit tud levenni a polcról. Sulci mondta neki, válasszon nekem egy macit.
Dani kiválasztott egyet, majd mondta, hogy elbújt a maci. (Mennyiszer csinálom ezt, hogy nem merem igazán megmutatni magam…)
Hirtelen megérkezett Dani apukája. Dani otthagyta a szobát és ment az apukájához. (Gyerekként, szinte hallom a fülembe, hogy rakj rendet magad után… Mennyivel más lehet egy gyermek élete ebből a megengedés teréből élve a mindennapokat, amit Sulcival, mint nagymamával megtapasztalt.)
Én visszamentem a hangszeres szobába. Dani apukája hozott áfonyát. Dani nagy lelkesen hozta be a szobába és addig nézte, hogy tudja kinyitni, amíg végül sikerült neki. Kivett belőle pár darabot és végig kínált vele mindenkit. Mennyi jóság van egy ilyen kis emberben? A többit otthagyta, majd ment a konyhába.
Kis idő elteltével Dani az apukájával felöltözött és elment. Még tőlem is elköszöntek.
Ott álltam furán, hogy mit is tudnék kezdeni magammal és az élményekkel (Dani hangfürdője és konyhából a szobákba vándorlásai kíváncsian felfedezve, mit talál ott, majd a “család” hazamegy jelenet (Sulci megkérdezte, hogy milyen napja volt a fiának, megengedően még azt is felajánlotta, hogy Halász Judit koncertre a jegyet továbbadja-e, ha úgy alakul, hogy nem lenne idő rá). Sulci fia, teljesen normálisan választ adott a feltett kérdésre, nem izgatta magát (mint ahogy nálunk drámaian telt el egy ilyen jelenet), ugyanolyan könnyedséggel, ahogyan a kérdést megengedő térből kapta.
Nekem ilyen megengedő térrel még nem volt tapasztalatom. Egy pillanatra részese lehettem a mindennapi életnek, valahogy máshogy, amit az én családomnál tapasztaltam. Igazából agyilag fel sem fogtam mi történt.
Folytattuk Sulcival a beszélgetést. Mint mindig, Sulcitól most is egy nagy adag megkönnyebbüléssel távoztam. Hogy mégsem akkora a baj, mint gondoltam. Mai napon nyugodtan ébredtem, itt vagyok a lakásomban, nem is értem mi történt velem az elmúlt pár napban.
Hálásan köszönöm Sulci nagyszerű, megengedő jelenlétét velem és a saját családjával is, (hányszor van, hogy egy facilitálás során magamnak mondom, oké, de hogy tudom használni ezt a mindennapi életben? Hát így. ) aminek az elmúlt napban részese lehettem. Dani képét nézve, amit Sulcitól kaptam meg, amin Dani épp székre állva a hangszereket fedezi fel, eszembe jut a Dani elégedett mosolya, amit tegnap láttam rajta, amikor a nagy gong megkongatása után, nézett a nagymamájára és szinte a fülemben hallom újra a hangfürdőt, amit egy napja kaptunk Danitól. Köszönöm ezt az élményt!
Amikor nagyon rágörcsölök a mindennapokra, eszembe fog jutni ez a nap Sulci családjával, amiben minden olyan egyszerű és természetes volt. Mi lenne, ha így tölthetném a mindennapokat is, ennyire egyszerűen és nem stresszelve magam mindenen?
Mi mindent adott ez a történet Neked? Neked miféle tükröket mutat? Mi mindent ismersz el könnyebben? Mi mindent választanál másképp? Megosztanád?