Nemrég jöttem meg az Őrség és Vend-vidék csodálatos megéléseiből.
4 nap töltődés – mintha hetek teltek volna el.
Láttunk érdekes embereket – sokfélét: fazakasokat, festőt, szobrászt, csokigyártót.
Láttunk gyönyörű tájat – néhol tornádótól kerékbetört fák sokaságával.
Láttunk templomokat.
Láttunk állatokat – nagy nyájakat.
Mind szép volt.
Arcizmaink lázasak voltak a sok mosolytól.
Ami igazán megnevettetett, az Kétvölgyön volt.
Kétvölgy az országhatár mellett fekszik egy csendes dombvidéken. Egyik dombján kilátó van, ahonnan körbe 100 kilométerekre ellátni.
Csodás.
Az utak csendesek, néha egy-egy autó jelzi, hogy zajlik az élet, s aztán megint a CSEND.
Közel-távol senki nem járt arra, amikor mi ott voltunk.
Egyszer-csak azon kaptam magunkat, hogy suttogunk. ..és amikor éberek lettünk rá, akkor sem ment a hangos beszéd. Jó volt suttogni, jó volt beilleszkedni ebbe a suttogó mosolygós valóságba.
Hányszor vesszük át mások viselkedését, hogy beilleszkedjünk a környezetünkbe?
Jó volt.
Mi lenne, ha visszatérve ide is megmaradna az a nyugalom, az a CSEND és béke, ami ott oly természetesen adta magát. A nap minden szakában be-beugrik egy-egy kép, hozza magával azt a hangulatot. Mi kell ahhoz, hogy itt is könnyedén, folyamatosan megéljem mindazt a harmóniát is, aki ott voltam?
Vagyok Neked is.
Várlak kezeléseken, képzéseken:
SchullerÁgi CF
(Sulci)