05.23.
Ítéletek…
Édesapám mielőtt elment hónapokat töltött egy öregek otthona demens osztályán – igaz ő nem volt az. Minden alkalommal, amikor látogatni jártunk húgommal megdöbbentett az az egyszerű kedvesség, amit ezek között az emberek között éltünk. Többen plüss állatkáikkal kezükben sétáltak és meséltek új és új történeteket, ahol épp testvérükként puszilgattak, vagy más szerepet adva vontak be az életükbe. Visszagondolva mindegyik kedves szerep volt.
Volt, hogy hülyét kaptunk, hogy bejöttek a szobába, de akkor is a látogató jó szándék hozta be őket.
Csodáltam az ápolók hihetetlen türelmét, ahogy kezelték ezt a létformát.
Mi az a doboz, amibe én zártam be őket akkor, mi mindent nem láttam, fogadtam el? Kinek milyen ítéletei, következtetései nem hagyták látni mindazt az akkor élt csodát, amit ők ott éltek?
Milyen új nézőpontok kerülnek most bennem elő úgy, hogy nem tartozik a képhez apu állapotváltozásának minden izgalma, rezgése? Mi az a tisztelet, megengedés, hála, amit ma megélek velük kapcsolatban?
Érdekes rágondolni. Megjelentek a kíváncsiság mosolyai az arcomon…. ki mindenki lehettem számukra? Minden alkalommal, amikor korábban sikerült odaérni, verebekként kint ültek a lift előtt a folyosó padjain. Nagy izgalmat okozott számukra az érkezés: megjöttanénialiftből …. többségük sokkal idősebb volt nálam, a néninél…, megjött a testvér, s ki mindenki más?
Milyen szerepeket kaptam akkor ott? Mi mindennel színesítettem az életüket puszta ottlétemmel?
Ránézünk a Te nyomasztónak megélt, megítélt történeteidre más nézőpontból? Milyen csodákra láthatsz rá levéve az összes rátett ragacsot.