06.11.
Tökéletes…
Minden reggel izgat, mi lesz, amit ma írok Neked: ma a ’tökéletesnek lenni’ szólított meg a mai cikk olvastán.
Milyen hálás vagyok, hogy ma már nem is akarok tökéletes lenni. Mennyire természetesnek tűnt annak idején, hogy mindig csak a maximum volt az elérhető minimum. Hányan vagytok még így? – állandó versenyben az élet minden területén. Mi van, ha ránézünk most erre máshonnan, mi van, ha abbahagyod az állandó bizonygatást, megfelelni akarást?
Milyen nehéz volt először szembesülni avval, hogy a Nap akkor is feljön, ha nem én szabadítom fel az úttorlaszait , ami nem is volt dolgom, no meg nem is volt mit eltűntetni, de …., és feljön a Nap akkor is, ha nem az enyém a legjobb megoldásterv a hogyanra, és akkor is, ha, meg, ha, ha …., ha …, ha …..
És mennyire jó tudni ma: mennyi más út van, s lehet, hogy a másik sokkal jobb, mint az általam elképzelt. Örülök. Sokkal kevesebb a valós dolgom. Nem vagyok felelős a világ megváltásáért…
Legyen csak az a felelős, aki tökéletesen fogja megváltani….
Mi lenne, ha Te is letennéd mindazt a gondod, bajod, amihez közöd sincs, de úgy csinálsz, mintha csak Te tudnál megoldani, mert Ő tököl, ő meg lassú, ő nem jól látja, stb. Mi lenne, ha megengednéd ma, hogy Ő csinálja úgy, ahogy neki tökéletes, hisz az Ő dolga valójában …