06.14.
Nagy gondban voltam, amikor 2014 márciusában Velencében voltunk ESB-n. Ez volt az első külföldi nagylétszámú képzésem. Előtte Torinóban még fülbesuttogós fordítással ültünk Maja és a sok olasz között a Neked való test kurzuson, aztán Zágrábban Kass 3napos test képzése is inkább horvátokat csalogatott – nem óriási létszámmal.
De ott, Velencében sokan voltunk sokfelől. Ezeken a kurzusokon emberek állnak sorba kérdéseikkel, amikre Gary, Dain, vagy épp aki tartja válaszol. Emléxem, micsoda megdöbbenést okozott, amikor jöttek a kérdések és Gary avval kezdte a választ: oh, te török vagy, akkor …, te dán vagy, akkor te nem …., te hottentotta, akkor …. . Nem értettem: ez az a nagy ítéletmentes Access, ez az a csoda ítéletmentes Gary?
S ez mindaddig így is volt bennem, amíg nem értettem meg az éberség és az ítélet közti különbséget. Attól kezdve csuda kíváncsian vártam a magyar kérdést, hogy mi az, amit rólunk fog mondani ismertetőjelként. Az ítélet mögött ott a szándék, a meg/elítélése a dolgoknak. Mennyire más az, amikor valamiről töltet, bármiféle szándék nélkül mondod el a nézőpontod.
Szóval sokat kellett várni, míg megjött az: oh, te magyar vagy, akkor … válasz. De megjött: búval ..szott. Azaz: Kedves, ha Magyarországra utazol, és nem mosolyognak rád lépten nyomon, az nem a Te hibád. Ők ilyenek. Számíts rá! …és nem az ítélet energiája volt benne, hogy például: Ne menj oda, ezek olyan búval …szottak, úgysem fogod jól érezni magad köztük.
Köszi Nektek, akiknek írom ezt most: rádöbbentem, hogy a minap miképpen szidta magát egy pedagógus kliensem: ítéletekből áll az egész napom: osztályozok, dicsérek, szidok…. És közben nem is, hiszen az osztályzatok is mindaddig csak mutatók, amíg nincs bennük büntető-jutalmazó szándék, amíg nem kerül melléjük az összes hozzájuk tartozó képzelt és valós elvárás súlya.
Hajlandó vagy abbahagyni az ítélkezést – a bántalmazást, az önszivatást?
Ma szép napra ébredtem, igazán mosolygósra. Várom a szuper Alapozós csipet csapatot. Csuda napunk lesz – önítéletfelszabadítós!