06.28.
Ellenállás…
Anyutól utolsó karácsonyunkkor egy bonsait kaptam. Örültem, de akkor még nem voltam tisztában avval, mit is hoz magával. Itatgattam. Nőtt, nyúlt, nem volt szép. Aztán egyszer csak meghallottam, ahogy kiabált, hogy elég a csukott szemekből, hogy ő nem olyan, mint a többi. Ezt tudtam addig is, DE vad ellenállásomban nem érdekelt. Aztán mégiscsak elvittem A Szakemberhez. Megtanultam a nyelvét. …és jót nevettem. Anyutól kaptam valamit, amit naponta legalább egyszer, de nyáron kétszer kell öntözni, rendszeresen nyesni, hogy jól érezze magát, szép legyen….
Szóval anyu elintézte, hogy minden nap ’felhívjam’, odagondoljak.
Ma már ellenállások nélkül teszem. Sőt. Büszke vagyok, hogy Bonsai bácsi felajánlott kincsestárából megvételre még egy csodafát két törzzsel. Igy most apura, nagymamira is gondolok nap, mint nap – azt a fácskát gondozva.
Jó érzés.
Mekkora örömöt ad ez a napi odafigyelés – már ellenállások nélkül! Mosolyogva
Mi mindent üzennek, amikor velük vagyok, és mennyire feltűnően mutatják, amikor nem figyelek rájuk… Értem már a jelzéseiket, a nyelvüket.
Odafigyelsz-e arra, hogy kapcsolataidban az ő nyelvén beszélj, ha azt szeretnéd, hogy azt értse, amit üzennél neki? Hányszor csúfítja el a pillanatokat, hogy nem úgy ápolod, ahogy az neki jó: túlöntözöd, nem adsz neki elég teret. Figyelnél a jelzéseire? Ha abbahagyod a harcot, az ellenállások adta remek dacruhák viselését, mi minden válhat egyszerűbbé?