bűntudad elengedése

az Alapozó nekünk ezt adta:

  • még a koronavírus sem akadályozott meg minket, pedig …
  • az Access mantra valóssá válik, nem csak üres gajdolás már
  • sokkal nagyobb az lett az éberségem, el is ismerem
  • bátorságot adott
  • bátrabban vagyok az, aki vagyok valójában
  • észreveszem, ahogy elvárásaimat elengedem
  • lazább vagyok sokkal, amit már otthon észre is vettek, megemlítettek
  • lényegesen kevesebb az eddig engem meghatározó kontroll
  • éber vagyok arra, hogy megengedésben vagyok
  • a „minden csak egy érdekes nézőpont”ot most értettem meg igazán
  • lelassultam és ez szokatlan és jó
  • türelmesebb lettem magammal is, másokkal is
  • abbahagytam önmagam ostorozását
  • teljesen másképp nézek a halálra, ami nagyon meghatározta közelmúltamat
  • bűntudataim sokaságát elengedtem el
  • szabadabb lettem, s érdekes módon a körülöttem lévők máris érzékelik ezt
  • jobban merek fura és arrogáns lenni és elismerem, hogy az vagyok
  • az őrült varázslások óriási szabadságot adtak
  • szabályszerető énem felismerte, elengedte a dobozaim sokaságát
  • kevesebbet kérek bocsánatot azért aki és amilyen vagyok
  • elfogadom és már tudom, hogy lehetek önmagam, ez nem is nehéz!
  • egyre jobban megértem a testem üzeneteit
  • az új és régi eszközök, testkezelések és Sulci segítségével könnyebben és tudatosabban és ítéletmentesebben kapcsolódok magamhoz és másokhoz
  • jobban megnyíltam az eldugott problémáimra is
  • mindazt, amiről azt gondoltam eddig magamban, hogy megoldottam már, most szembenéztem vele és megengedtem, hogy felszínre jöjjön – a vesén is túllátó Sulci segítségével
  • tudtam már sírva nevetni a halálon is
  • Sulci humora és paródiái segítségével könnyedén oldódtam
  • bezáródtak a titkon használt, nem bevallott kiskapuk – Sulci mindet megtaláltatta
  • megnyílt az aranykapu, csak bújnom kell rajta
  • Sulci megengedő és ítéletmentes stílusával bátrabban engedtem meg magamnak végre kevesebb ítélettel, hogy elismerjem, hogy az legyek, aki vagyok
  • csak magad hozd, ha választod az alapozót, mert minden más van, mindent kapsz Sulcitól – még finom ebédeket is minden alkalommal, amiből szintén a könnyedség árad
  • köszönjük, hogy Sulci te is hitelesen, sebezhetőn bevállalod magad és evvel segítesz nekem is jobban bevállalni magam, ahogy és amilyen vagyok
  • a testkezeléseket már ismertem, féltem, megéri-e nekem így is, de elismerem, hogy többet adott, mint amit nem vártam el, de elvártam az elején
  • hálásak vagyunk magunknak és Neked, Sulci