Lényeink suttogója
Köszönöm azt a hihetetlen varázslatot, amivel időről időre lepöckölöd az “oda nem illő” másoktól átvett, szerződött, megfogadott, már rég el kéne engedni típusú, önszabotáló, önsorsrontó, hisztis, hazug, haragos) piszkokat a lényünk természetes fényéről.
Régóta járok Sulcihoz kezelésekre. Pánikbetegségekkel kezdtem.
Sötét lakásban éltem, állandó üldözési mániával küzködtem. Mindig mindenért én voltam a hibás gondolataimban.
Nagyon fárasztó volt minden nap, minden perc, minden kommunikáció.
Jó sok eszközt ismételgetett Sulci, míg a hawaii családtérkép macijainak segítségével, meg minden mással eljutottunk oda, hogy felfogjam, bennem állandóan egy egész csapat ember érzése működik.
Látszólag nekem hiányzott valami, engem bántottak, de szépen lassan megszoktam, hogy használjam az Access eszközeit: főleg a Kihez tartozikot.
Egyre többször ismertem fel, hogy nem az enyém egy-egy érzés, egyre több nap volt jó.
Most felújítottam a lakásom sok részét, Új ablakomon felhúzható a redőny. Világos lett, és kitárult a világ.
Elkezdtem foglalkozni magammal. Masszázsokra járni, sőt még egy kondi teremmel is megpróbálkoztam. Az még túl nagy kihívás.
Magamnál még nem mindent látok azonnal, de másoknál annyi mindent igen.
Mosolyogva nézek magamra, amikor nem jut eszembe, hogy minden is csak rajtam múlik…
Milyen szuper dolog lenne, ha mindezt mindannyian tudnánk.
Mi minden alakulna nagyon másként.
Óriási a változás. Elismerem. És annyi mindenre jövök rá nap mint nap.
Sosem hittem volna. Néha visszazuhanok, de már oda nem tudok.
Köszönöm!
Én teljesen megértem, hogy a hawaiiak miért evvel a családtérképpel dolgoznak még a bíróságokon is. Annyi mindent megmutat.
Én a legjobban a vak állításokat szeretem, amikor munkahelyi problémáimra, épp aktuális kapcsolati gondjaimra nézünk rá.
Pillanatok alatt világossá válnak meg nem értett helyzetek.
Elismerem, hány és hány probléma nem is az enyém, amit a macik mindig megmutatnak. Annyira hálás vagyok!
Köszönöm a maciknak! Köszönöm Neked!
Csak arra vagyok kíváncsi, hogy hogy lehet, hogy minden klubon szinte mindenkinek ugyanaz a problémája, mint nekem.
Lehet, nem is vagyok olyan elcseszett? Vagy mindenki az?
Köszi, Sulci, hogy ráláthatok, hogy mindaz, amit elviselhetetlenül nagy problémának tartottam, nem is tűnik annak, ha ennyien élünk ugyanezekkel a nehézségekkel. Vagy az is lehet, hogy nem is az enyém ez a problémákban oly nagyon gazdag világom?
Hát Kihez tartozik? Ismétlem és ismétlem és ismétlem és egyre könnyebb. Még nem igazán fogadom el, hogy ennyire egyszerű! Mindenesetre jövök a következő klubra is. Élvezem, hogy mindig másra látok rá másképp!
Szia Sulci,
amikor 3 hónappal ezelőtt részt vettem a Kapcsolatok másként kurzuson, azt gondoltam, semmi nem változott. A tanfolyam nagyon intenzív volt, gyakorlatilag 2 nap facilitálás, de mégsem jött az eredmény. Azonnal nem. De most, kb 3 hónap múltán mindenben érzékelhető a változás.
Az első változás, amit nem tudtam nem elismerni, hogy 5 év múltán ismét beszéltem a munkahelyem vezetőjével, akivel korábban napi kapcsolatban voltam, de viszonyunk megromlott és érezhető feszkó volt köztünk azóta is. Teljesen könnyedén, örömmel tudtunk beszélni és a régi sérelemnek nincs már nyoma. Nem sokkal ezután a közvetlen főnökömtől kaptam életem legnagyobb szakmai elismerését, wow hogyan lehet még ennél is jobb? Pedig előtte erre egyáltalán nem lehetett számítani.
Régóta kerestem az utam, hogy hosszútávon mivel is foglalkozzam, valahogy az volt a fejemben, hogy “nem akarok egy multi cégnél megrohadni”. Jaj, hát ez nem is az én nézőpontom… rájöttem, hogy a helyemen vagyok, azt csinálom amit szeretek és olyan helyen, ahol megbecsülnek.
Arra is rájöttem, hogy nem akarok jelenleg párt magam mellé, az elvárás, hogy legyen, az a környezetem elvárása volt. Nekem tök jó így. Persze azért szerettem volna intimitást az életembe, amit meg is teremtettem, persze másképp, mint ahogy valaha is gondoltam volna.
A legnagyobb érték, hogy iszonyú sokan – főleg akikkel régen nem találkoztam – elismerik a változást rajtam. Látszik kívül, sugárzik belülről, az hogy rendben vagyok magammal, az, hogy boldog vagyok. A testem (még) nem változott, kissé nagyobb, mint szeretném, de igaza van Sulcinak, nem ezen múlik az, hogy hány férfi néz meg, vagy szeretne a közeledben lenni. Végre ezt is elismerem.
Összességében az életem könnyedebb, lazább és minden sokkal egyszerűbb.
Hála és köszönet, Sulci!
Puszi
AzAlapozó nekünk ezt adta 2020. április
Az Alapozó képzésre nagyon stresszesen érkeztem, mivel egy új munkahelyen kezdtem és ott úgy éreztem, hogy teljesen idegileg kikészítenek.
Az első nap legnagyobb ajándéka, hogy el tudtam minden rossz érzést és a stresszt engedni a hellyel és az új kollégákkal kapcsolatosan. Felismertem, hogy én hol gabalyodtam bele ebbe a helyzetbe és hogy hogyan lehet másképp tenni és ránézni erre az egészre. Valamint megerősítést kaptam abban, hogy nekem az Accessben helyem van facilitátorként és elkezdtem újra elköteleződni ennek az egész módszernek. Újra a könnyebbé tevő eszközöket használva másnapra elkezdtem könnyebbé válni és megengedőbbé.
A saját érzékenységem, ami miatt annyit bántottam magam elkezdtem elfogadni és ráláttam arra, hogy valóban mennyi minden, amit nem engedtem el, nem is az enyém volt, már nem bántottam magam.
A negyedik nap végére feladtam azt, hogy kifogásokat keressek arra, hogy valami miért nem működik és most újra elkezdek kérdezni, ahelyett, hogy belemennék ítéletekbe és fixnézőpontokba. Rájöttem, hogy mennyi helyen nem a saját életemet éltem, hanem másokét, ez is a helyére került. Végre önmagam vagyok és a saját életemet élem. Örömmel vágok neki az új játékos életemnek.
A hazaérkeztem érzés, béke és nyugalom lett úrrá rajtam azon túl, hogy tudom, többé semmi sem lehetetlen. Elkezdtem elismerni önmagam és a ragyogásom. Megengedem a ragyogásom. Ma amikor bementem dolgozni megkérdezte a kolléganőm, hogy mi történt velem, mert annyira más vagyok, annyira kedves és más a hangom is. Már nem akarok felmondani, miközben még a héten elején gondolkodtam. Éber vagyok arra, hogy meddig járul még hozzá a hely az én életemhez és engedem.
Kapcsolatok másképp mesterkurzusról
Gyerekkorom óta foglalkozom különféle gyógyító módszerekkel, Accessel is vagy 7 éve.
Több tanfolyamon voltam, sokat oldottam, próbáltam egyről a kettőre jutni, de valahogy sosem sikerült, pedig a szorgalom nem áll messze tőlem. Órákat képes voltam tisztogatni magam, kérdésekkel menni, energetikázni, az Access eszközeivel menni…, de egy pontnál sosem tudtam tovább jutni. Olyan érzés volt, mint mikor a kiscica megszületik és a magzatburkát lyukasztaná át a körmöcskéivel, de az enyém sosem tudott kilyukadni.
Majd rátaláltam ismét Sulcimra, és erre a négyszemközti tanfolyamára. Azonnal éreztem hogy ez az, amire szükségem van. Lecsaptam rá.
Nehéz szülés volt míg a falaim végre ledőltek. A legnagyobb ajándéka a tanfolyamnak, hogy Sulci végre kilyukasztotta a magzatburkot!
Azóta működnek az eszközök, működnek az “entik”, észreveszem, mikor lépek bele a szüleim életébe, mikor veszem át mások hülyeségeit, bajait, fájdalmait…, s hogy ezeket hogyan kezeljem.
Azóta könnyebb, lágyultam (végre), a kapcsolataim is lágyultak, és új, régóta várt lehetőségek nyíltak ki számomra. Az már az én felelősségem, hogy élek -e velük, de ha nem, tudom itt fog anyáskodni felettem, és koppintgatni a fejemre :). Úgy érzem, lehetőségem nyílt végre azt az életet élni, amit mindig is szerettem volna.
Hálás vagyok Sulcinak, annak a tündérnek, aki minden akadály ellenére lehetőséget adott nekem erre.
Köszönöm!
ÉNképVÁLTÓ – Világváltó
Első nap:
Úton odafelé:
Már az 1-és villamoson, Sulcihoz menet megkezdődött a “munka”.
Többször kellett mélyeket lélegeznem, hogy a szememben gyűlő könnyek áradását megállítsam és ne folyjanak végig az arcomon.
Micsoda mélységek-magasságok, völgyek-hegyek, amiket megéltem. Volt amikor rázott a zokogás. Nem is gondoltam, hogy vannak dolgok amik mélyen érintenek, hogy vannak dolgok amik egyáltalán érintenek, azt gondoltam, hogy nem érdekes el is felejtettem vagy mégsem?
Ééééés…
Mennyi, de mennyi minden nem is az enyém, átveszem, hogy segítsek.
A megélések 90-99%-a másé.
KIÉ EZ?
KIHEZ TARTOZIK?
Úton hazafelé:
Nagyon nagy fáradtságot éreztem.
Második nap:
Úton odafelé:
Közeledve Sulcihoz a kedvem egyre derűsebb, önkéntelen mosoly az arcomon.
A második nap felhőtlenül kezdődött éreztem, hogy van terem, a világ rendben van. Aztán jöttek azok a dolgok amik még ott voltak mélyen. Egy-két testemet is megrázó sírás vagy csak megjelenő könnycsepp a szememben, fájdalom, aztán hatalmas kacagások, sóhajok, elengedés, meg Úristen. Tisztítások hatására átváltozott minden, minden amit ezalatt a két nap alatt érintettünk, átbeszéltünk (munkahely, gyerekek, párkapcsolat, szüleim, testvéreim, házfelújítás, Énidő, pénz stb). Ragyogó lett, fényes, könnyed, megjelent a tér, hatalmas tér.
Nekem ez a két nap nem is Énképváltó, hanem Világképváltó volt. Ezen a két napon igazából, ha jól belegondolok egyetlen egy dolgon “dolgoztunk” az pedig az, hogy feloldódjon, megszűnjön, elengedjem azt, hogy minden úgy jó ahogy én gondolom, ahogy én csinálom. Ezzel a hozzáállással, nézőponttal nagyon sok mindentől, lehetőségektől elzárom magam, a lehetőségeket kizárom, megfosztok másokat attól, hogy az életüket éljék illetve megoldják, amit csak ők tudnak megoldani.
Érdekes dolgok kerültek felszínre a két nap alatt, amit nem is gondoltam, hogy ez/ezek működtet/működtetnek.
Úton hazafelé:
Ragyogás, tér érzete, könnyedség, öröm megélése van velem, vagyok én.
Hálásan köszönöm neked Sulci!
Köszönöm, hogy vagy.
Millió puszi!
Csak arra vagyok kíváncsi, hogy hogy lehet, hogy minden klubon szinte mindenkinek ugyanaz a problémája, mint nekem.
Lehet, nem is vagyok olyan elcseszett? Vagy mindenki az?
Köszi, Sulci, hogy ráláthatok, hogy mindaz, amit elviselhetetlenül nagy problémának tartottam, nem is tűnik annak, ha ennyien élünk ugyanezekkel a nehézségekkel. Vagy az is lehet, hogy nem is az enyém ez a problémákban oly nagyon gazdag világom?
Hát Kihez tartozik? Ismétlem és ismétlem és ismétlem és egyre könnyebb. Még nem igazán fogadom el, hogy ennyire egyszerű! Mindenesetre jövök a következő klubra is. Élvezem, hogy mindig másra látok rá másképp!
Régóta járok Sulcihoz kezelésekre. Pánikbetegségekkel kezdtem.
Sötét lakásban éltem, állandó üldözési mániával küzködtem. Mindig mindenért én voltam a hibás gondolataimban. Nagyon fárasztó volt minden nap, minden perc, minden kommunikáció.
Jó sok eszközt ismételgetett Sulci, míg a hawaii családtérkép macijainak segítségével, meg minden mással eljutottunk oda, hogy felfogjam, bennem állandóan egy egész csappat ember érzése működik. Látszólag nekem hiányzott valami, engem bántottak, de szépen lassan megszoktam, hogy használjam az Access eszközeit: főleg a Kihez tartozikot.
Egyre többször ismertem fel, hogy nem az enyém egy-egy érzés, egyre több nap volt jó.
Most felújítottam a lakásom sok részét, Új ablakomon felhúzható a redőny. Világos lett, és kitárult a világ.
Elkezdtem foglalkozni magammal. Masszázsokra járni, sőt még egy kondi teremmel is megpróbálkoztam. Az még túl nagy kihívás.
Magamnál még nem mindent látok azonnal, de másoknál annyi mindent igen.
Mosolyogva nézek magamra, amikor nem jut eszembe, hogy minden is csak rajtam múlik…
Milyen szuper dolog lenne, ha mindezt mindannyian tudnánk.
Mi minden alakulna nagyon másként.
Óriási a változás. Elismerem. És annyi mindenre jövök rá nap mint nap.
Sosem hittem volna. Néha visszazuhanok, de már oda nem tudok.
Köszönöm!
Márciusban megvolt az első fájdalmakat oldó, tisztító, helyrerakó workshop. Nagyon érdekes volt, mert nem az elvárt, logikusnak tűnő, – vélelmezett valóságokat takaró nyűgök jöttek a felszínre.
Mindőnk bírt fájdalmakkal. Elismerve őket. Meg a felszínen nem elismerve.
Két óra tánc az el nem ismert képességek körül. Ez volt a lényeg.
Két óra tánc, aminek a végére az elismerés kézzel fogható, megérinthető partnerré lett.
Eleinte csak az érzelmek sokaságának színes fátylain keresztül megpillantható, látható, meg- és elítélt partner volt Ő, aki nem tartozott hozzám. Én csak vágytam rá. Azt is jobbára titkon.
Aztán a két óra lehetőséget adott a testemnek lenni, kommunikálni, lehetőséget adott a lényemnek átalakítani a gyerekkori traumák által meghatározottakat.
A végére megváltozott a szoba. Nagyobb lett a tüdőm, máshogy jött a levegő és jött valami őszinte fuvallat, hogy megköszönjem az összes fájdalmamat, amik ráébresztettek, amik felébresztettek, amiket én teremtettem, vagy vettem át másoktól.
Várom a következő napok fájdalommentes csodáit. Vagy nem is biztos, hogy fájdalommentes napoknak kell jönniük. Most már máshonnan is ránézhetek. Lehet, már nem is annyira útálom őket.
Szia Sulci!
Hálásan köszönöm neked azt az odaadást, szeretetet, figyelmet, tiszteletet amit tőled kaptunk ebben az évben (a fül-orr-gégészet betegei nevében is).
Minden alkalommal biztattál, segítettél bennünket az úton tanácsoddal, rávezettél mindig a lehetséges megoldásokra.
Emlékszem arra az időre amikor én csatlakoztam kb. egy éve.
Össze se lehet hasonlítani a mai énemmel, viselkedésemmel.
Akkor minden engem ért stressz hatására “felhúztam” magam, napokig rágódtam és “bántottam a testem”. A feszültségeket mindig lenyeltem, meg is lett az eredménye, krónikus bélgyulladás.
A te segítséged révén ma már bármilyen stressz ér, tudatosan megvizsgálom, ez az én problémám vagy a másik emberé és el tudom engedni, nem mondom, hogy nem kell idő hozzá, de már nem rágódok rajta napokig – hála a zoomkluboknak is.
Nem akarom már mindenki gondját, baját én megoldani. Figyelek magamra, szeretem magamat, hálát adok a testemnek. Ezt neked köszönhetem Sulci.
Már olyan könnyedén tudom másnak is mondani, hogy nem jól csinálod.
Imádom a SAP reggeleket, a tematikus SAP estéket Igyekszem minden alkalommal részt venni.
Reggelente kérdéssel ébredek.
Naponta észreveszem az apró csodákat.
Örülök annak, ha én tudok bárki számára csoda lenni.
Megengedem magamnak, hogy azt csináljam, amit én szeretnék.
Mindenkinek ajánlom próbálja ki hatásos!
A következő évben is együtt haladunk az úton.
Nagyon jó egészséget kívánok a jövő évre is.
Sok szeretettel
Drága Sulci
Hát, hogy is mondjam, Nekem az életemet megváltoztattad
Egész másként látom az életem, éberebb vagyok, befogadóbb, egyre jobban ráérzek dolgokra, helyzetekre. Hálás vagyok neked!!! Egyre gyakrabban vissza tudom adni, ami nem hozzám tartozik. Köszönöm a klubokat, a SAP reggeleket, estéket.
Hogy lehetne ennél is még jobb?