működnek az oldások

Köszönjük a 4napos csodát!

Az Access Alapozón nem csak a jegyzetben lévő tananyaggal foglalkoztunk, hanem mindhárman nagyon sok facilitálást is kaptunk.

Egy kicsit még meg vagyunk zavarodva a sok felismeréstől és elengedéstől, de hát úgy kell nekünk. Minek akartunk változást a langyos trutyi helyett.

Sulci rendkívüli érzékenységgel egy sor olyan dologra tapintott rá, amiről eddig fogalmunk sem volt, hogy ilyesmi gátolhatja az eddigi életünket. Néha egy-egy felismerés nagyon fájdalmas volt, viszont az oldások után katartikus állapotba kerültünk.

Mostantól egy teljesen új élet kezdődik. Egy teljesen új világban élünk.

Neked is akkor javaslom, hogy a Sulcit válaszd, ha valódi megoldást keresel. Engedd meg, hogy feltáruljon előtted egy olyan világ, amit eddig el sem tudtál képzelni.

Én nem tudtam, hogy a testem megjegyzett traumák energiáinak gyűjtőhelye.
Mindig csodálom, honnan veszi az infót Sulci, hogy gyerekkori traumáim emlékei merre laknak,
de tűpontosan hozza elő az emlékképeket, a fájdalmak, sértettségek magját.
Köszi ezt, bárhogy is csinálod, mert megdöbbentően működnek utána az oldások.
Ne hagyd ki a traumaoldást a bántalmazásoldás előtt te sem!

„Csak’ egy alapozóra jöttem (nem az elsőre, úgyhogy tudtam mire számítsak), de olyan oldásokat kaptam közben, amikre a legvadabb álmomban sem számítottam.
Sulci kis csoportokban tartja a tanfolyamokat, úgy, hogy mindenkire külön figyelmet tudjon fordítani.
Hatalmas élmény volt.

Köszönöm!

Az ÉNképVÁLTÓ változatlanul nagyon szuperül működik, köszike és hála, és mi lehet még ennél is jobb!
Szeretettel ölellek