Ebédszünet-bérlet
Nehezek a napjaim. Állást váltottam, gondom van otthon, baj van a gyerekkel. Soroljam?
Úgy éreztem, hogy kicsúszott a talaj alólam, hogy betemettek a gondok, a bajok és nincs is rés, ahol levegőt kaphatnék, ahol fényt látnék. Hiába kérdeztem, azt akartam a válaszokban hallani, hogy esélytelen vagyok. Ebben sikeres voltam.
Sulcival évekkel ezelőtt dolgoztam. Most arra sem találtam reményt, hogy elmenjek hozzá.
Tudtam, hogy most is könnyebb lesz elindulni vele, mert valahogy vele mindig megtalálom az erőm és elindulok.
Amikor megláttam az Ebédszünet 15 percek lehetőségét, ugráltam örömömben. Ez belefér! Időbe, pénzbe is!
Már az első 15 perc is kirángatott. Tudtam, de mégsem hittem, hogy 15 perc is elég bármire is. De elég! Nem kell élettörténet, nem kell köret: pár tisztítás, több kérdés, és már mosolyogtam. Hosszú idő után. Eddig kétszer hívtam, és olyan jó még a tudata is annak, hogy amikor megint érzem, hogy elveszteném magam, hívhatom.
Mellesleg: hívhattam eddig is, de már pofátlannak éreztem magam, hogy mindig kérem. Pedig mindig visszahívott, mindig foglalkozott velem ingyen is. De így most bérletem van hozzá.
Gondolkoztam, hogy írjam-e, hogy próbáld ki, de akkor lehet, hogy nem fogja a telefont felvenni nekem, kevés lesz a szabad ebédszünetidő mindannyiunknak. De hát tudjuk, Sulci varázsló. Majd jól megvarázsolja, hogy mindannyian beférjünk.
Hálás vagyok.