Látszólag mindenem megvolt: jól fizető munkám. Büszke lehetett rám a családom. Sikeres napjaim. Csak, ha egy nap nem volt siker, akkor már kudarcként éltem meg.
Jó társasághoz tartoztam. Látszólag jól éreztem magam. Sportoltam, hogy a testem is egészséges legyen. Nem akármilyen emberekkel teniszeztem. Ha akartam, voltak körülöttem nők is. Megengedhettem magamnak.
Nem azért mentem múzeumba, mert érdekelt, csak azért, hogy tudjak majd értekezni a látottakról.
Közben nem tartoztam igazán senkihez.
Főleg magammal nem voltam jóban akkor sem, ha kilóim száma, ruháim márkái, nyaralásom helyszínei mind jól hangzottak. Mosolyogtam sokat. Látszólag.
KÖSZÖNÖM a KI-, a FEL-, a MEGszbadításomat az elvárásoktól, az ítéletektől (amikre látszólag nem adtam). Köszönöm, hogy megtaláltuk azt a pillanatot, amikor gyerekként megfogadtam, hogy csak így, mindenkinek megfelelve, (látszólag)tökéletes életet élve élhetek, különben kudarc az élet.
Az ÉNKÉPVÁLTÓ óta nem értem, mi történt. Megtalálnak régi barátok, felhívnak eltűnt ismerősök, és már más stílusú ruhákban is jól érzem magam. Kihagytam pár tenisz edzést, de többször voltam már csak úgy lenézni egy hegy tetejéről és csinálni ott egyedül a semmit. Nagyon furcsa. Kíváncsian várom a változásokat. Nyitott vagyok.
Néha megdöbbenek magamtól. Még szokom a változásokat. Jót mosolygok magamban a körülöttem lévők értetlen csodálkozásán.