Esti séta közben totál leengedett falakkal fogadtam a kertek, a fák, a föld és lényei energiáját. És elkezdtem ránézni arra is, hogy mennyi fájdalom, korlát, és küszködés van körülöttem, aminek az energiáját szintén fogadtam, amennyire bírtam. Hogy ne csak elbóduljak a belelazulásba. Ha most a nyári estén kilép a mellékutcából valaki, akinek nincsenek jó szándékai, akkor mit teszek? Egy pillanatra beleképzeltem magam abba, hogy az őserdőben mászkálva bezsondulok és nem látom a tigrist, vagy a kígyót. Mert a természet szépségére vagyok csak nyitott, és a másik oldalra nem, ha nézőpontom van róla. Sokan mondják, hogy szeretik a kutyákat, és nem félnek. És mi van, ha tényleg fogadod azt, hogy a kutyának esetleg pont az a dolga, hogy téged seggbe marjon, mert házőrző. És neki nem kötelessége fogadnia azt, hogy te jószándékú vagy, nem egy betörő. És az a paradoxon, hogy ha befogadod a kutya-kígyó-tigris-rabló esetleges szándékát is, akkor lehet, hogy át tudod alakítani azt, pusztán azzal, hogy fogadod, ami van. És ha nem tudod átalakítani azzal, hogy befogadás vagy, hát kikerülöd simán, ha nem választod az ütközést. De amíg csak az a nézőpontod van, hogy jaj de szép az este, milyen csodás ez a természet, aranyos kutyuli, addig nem fogadsz be semmit igazán, hanem az illúzióiddal játszadozol, a pozitív ítéleteiddel. És miközben azzal játszottam, hogy képes legyek a “negatívot” is befogadni, egyszerre leesett igazán, mit elméletben oly jól tudunk: Nincs is olyan, hogy negatív, vagy pozitív. Az egész élet könnyedén, örömtelin és ragyogva áramlik felém. A jó, a rossz és a csúf is.
