Gondolatban teljesen másképp indult, s a végére teljesen más lett ez a kicsit hosszúra sikeredett levél Neked… Köszönöm:
Tegnap elindultam évi rendes – 25 éve megszokott – németországi igazi nyaralásomra. 46 éve barátnőmmel élvezzük ilyenkor, hogy együtt vagyunk, telezsúfoljuk napjainkat mindenféle csuda jóval: bolhapiac, séták itt-ott, szinte kötelező délutáni alvás, és közben évem ezen szabad napjain beleütközök karácsonyi ajándékokba is… Ilyenkor mennyivel szabadabban látom meg a szembejövő lehetőségeket …
Az útról:
– 44 fok kísért az út tetemes részén – milyen (viszonylag) hűvösnek tűnt, amikor 30 fokos levegő simogatta a karom. Amikor 20 fok lett, már szinte jobb volt kicsit feljebb húzni az ablakot a hidegben.
– milyen szuper volt hasítani Ausztrián keresztül – és közben mennyire kellett vigyázni, nehogy túllépjem a szabályos+ km határt, mert ismerjük az előítéletet, az osztrákok szeretnek magyarokat büntetni. Podpocoltam, podpocoltam – töröltem-töröltem -, de azért mégis … a szabály az szabály (persze azért széthúztam, láthatatlanná téve a rendszámtáblát…., meg némi entiti-segítséget is kértem: hogy ők (színes gömbjeim) is utazzanak velem a rendszámtáblákon ülve – eltakarva azt.)
– és jött Németország…. Határ – megjelentek a felhők, mintha tudták volna, hogy határlépés van… Egy ilyen felhőt hogy tud úúútálni az ember a nyaralása közben… és most mekkora áldás volt.
– megjelentek a dugók. Csőstül. Milyen jó lenne, ha most téphetnék ezerrel szabályok, korlátok nélkül.… és milyen illúzióromboló totyogni . Milyen sok 150-160-nal haladni, s milyen sokk 4-5-tel vánszorogni. …és soroztak a kérdések: mire jó nekem ez a lassúság? – ez tuti aktuális kérdés, mert a többször hazafelé 8 órás út most már harmadjára 12 órás…. Az túl egyszerű, hogy itt a lassítás ideje, pedig elég feltűnő. Az útra 1000 órányi hallgatnivalót készítettem. A nyitott ablakkal száguldás egy percig sem engedte, hogy bármit is hallgassak…. Amiket nem vettem észre az első perctől kezdve:
– az út elején nem működött a kihangosító. Makacsul küzdöttem és megcsináltam.
– a tablet internetet kért, az amúgy anélkül hallgathatókhoz. Túljártam az eszén, van okos telefonom!
– a kihangosító elgurult és elcsendesedett …. nem baj, úgysem lehetett jól hallani, van füles….
– a fülesen is a szél tépését lehetett jobban hallani ….. no ennyi kellett ahhoz, hogy egyszer csak „lazán” föladjam. Lehet, hogy ezt csak úgy egyszerűen is elengedhettem volna? Mondjuk az első pillanatban, amikor a szél fúvása nyilvánvalóvá tette, hogy ő lesz az erősebb hang.
Persze, az utat kihasználva még telefonáltam egy-kettőt egy kis itt végezhető munkáért… ezt is makacsul. Nem veszed fel? majd híííívlak még… és a válaszok azoktól, akiket a makacsságom elért: pihenj, még nincs anyag….
Ezek után: mi van, ha ezeket a dolgokat csak azért osztom most itt veletek, hogy elmondjam, hogy bármennyire azt mondtam, hogy olyan telefoncsomagom van, hogy hívjatok csak nyugodtan, ha úgy érzitek. Nem, ne hívjatok. Szabadságra jöttem… Nem vagyok a hétköznapoknak. Ünnepelek. Élvezkedek. Most nem Veled, Veletek, hanem másképp: Reggeli után elindulunk bóklászni a bolhapiacra. A szuper lábpárnákat tavaly ott találtam. Ma mik fognak megszólítani?
Észreveszem: barátnémnál a reggeli készítése főleg az én lehetőségem volt. Neki jó volt, hogy terített asztal várta, nekem meg, hogy terített asztalnál reggelizünk. Idén hárman vagyunk és úgy alakult, hogy én itt veletek beszélgetek, közben érezni a készülő pirítós illatát. Mekkora ajándék, hogy most ilyen jó dolgom van – ebben is ….. (ne bosszankodj, ha olvasod: itt 21 hok van, csepeg az esö, isteni!!)
Folyt. köv.