November 18, 2017
Arra gondolok, az utóbbi időben hány alkalommal mondtam magamról, hogy hülye vagyok, valamit elrontottam. Valahányszor azt mondtam: „hülye vagyok, ezt rosszul csináltam”, nem gyökeredztem az „ügyes vagyok, jó vagyok” hozzáállásban… egészen addig, amíg nem olvastam át a Haladó Hogyan válj pénzzé munkafüzetet, és az első kérdést elolvastam: Mi az, amit visszautasítok lenni, ami ha lennék, rengeteg pénzt teremtene életemben?
Ekkor villant fel előttem először, amire eddig nem figyeltem oda, hányféle módon próbáltam meg valamiben jó lenni. Jó lenni abban, aki vagyok. Rájöttem, hogy igazán meg akartam védeni egy bizonyos nézőpontját annak, aki vagyok. Haragudtam azokra, vagy kijavítottam őket, akik azt mondták, többre vagyok képes, mint gondolom, VAGY amikor azt mondták, kevesebb vagyok, mint amit magamról gondolok. Hűha!!!
Ez elgondolkoztatott: Mennyi energiát használunk arra, hogy jók legyünk, vagy kontrolláljuk, mit gondolnak mások arról, ki és mi vagyunk?
Ezek közül a definíciók közül, hogy ki vagyunk, mennyi több mint 10 éves? Mennyi közülük több mint 20 éves? Mennyi közülük több mint 100 éves? Hány ilyen definíció megy vissza a múltba több generáción keresztül?
Ismered ezt a sztorit? Egy nő a lányának megmutatja, hogyan készítsen elő egy pulykát a nyaralásukhoz, és levágja a pulyka egész hátsó részét, amitől a pulyka, mondjuk… tökéletlennek néz ki. A lánya megkérdezi: „Mama… miért vágod le a pulyka hátsó részét? Mi ennek az értelme?
A nő rájött, hogy fogalma sincs róla, miért csinálja ezt – az édesanyja mindig így csinálta, amíg csak vissza tudott emlékezni, és ő átvette az édesanyja receptjét. „Nem tudom, drágám… hívjuk fel a nagyit.” Felhívták a nagyit, és megkérdezték: „Miért vágjuk le a pulyka hátsó részét, amikor a nyaraláshoz készítjük el?” A nagymama zavarban volt. „Micsoda?” Míg rá nem jött, mit kérdez tőle a lánya.
Eszébe jutottak azok a sötét évek, amikor abban az icipici lakásban laktak, egy pici sütővel, ahová alig tudtak bedugni egy egész csirkét… emlékeztette a lányát, amikor az nagyon felnőttként akart viselkedni, és igyekezett megfigyelni, hogyan készül egy ilyen ebéd. Jót kuncogott rajta, hogy a lánya azóta is minden lépésre emlékezett. „Drágám, nem kell levágnod a pulyka hátsó részét… amikor ezt az ételt tanultad, túl kicsi volt a sütőnk ahhoz, hogy beleférjen az egész állat!”
Most aztán mindhárman jót nevettek… Hány csonka pulykát szolgáltak már fel addig, csak azért, mert egyszer régen túl kicsi volt a sütő!
Abból, amit védünk magunkban, mi minden olyan, mint egy csonka pulyka? Egy idejétmúlt gondolat, ami egy olyan dologból származik, amit ténynek ismertünk félre?
Mi van akkor, ha ma kérdésekkel játszunk?
Mi az, ami lehetnék, de visszautasítom, hogy legyek, és ami, ha az lennék, életemben nagy könnyebbséget teremtene?
Mi az, ami lehetnék, de visszautasítom, hogy legyek, és ami, ha az lennék, életemben rengeteg örömöt teremtene?
Mi az, ami lehetnék, de visszautasítom, hogy legyek, és amitől, ha az lennék, életem sokkal tündöklőbbé válna?
Ki vagyok ma, aki nagyszerűbb, mint valaha is észrevettem?
Forrás: You Are Not a Lopsided Turkey
Fordította: Kaposi Luca valaszthatsz.com