Van egy furcsa köztes állapot. Már értem, miről van szó. Már látom a mintát. Már tudom, mit csinálok. És mégsem történik semmi.
Nem azért, mert nem akarom. Nem azért, mert ellenállok. Egyszerűen csak nem érkezett meg még a megélés.
Ez az a pont, ahol az értelem előrébb jár, mint az élet. A felismerés már megvan, de a test, a ritmus, a szokások még nem követték le.
Sokan ilyenkor kezdik el sürgetni magukat. Ha már tudom, miért nem megy, akkor működnie kellene. Pedig ez nem hiba. Ez átmenet.
A megértés önmagában még nem változtat meg semmit. Csak előkészít. Teret csinál. Megjelöli az irányt.
A megélésnek saját ideje van. Nem gyorsítható. Nem rábeszélhető. És nem jön el attól, hogy még többet értünk meg.
Ez az a szakasz, ahol a legnehezebb nem csinálni semmit. Nem újabb technikát keresni. Nem még egy felismerést gyártani. Hanem ott maradni annál, amit már megértettem, de még nem él.
Mi az, amit most már értesz magadról, de még nem tudod teljesen megélni?
Mi történne, ha most nem siettetnéd ezt az átmenetet?
K.M.