Sokáig azt hittem, hogy a testem és én egyek vagyunk, hogy olyan vagyok, amilyen a testem, és amilyen (elő)ítéleteim voltak az ilyen testű, ilyen szemű, ilyen hajú emberekről.
Idő kellett ahhoz is, hogy meglássam: a testem nem akadályoz, hanem segít, figyelmeztet, megmutat, jelez. Nem mindig úgy teszi ezt, ahogyan szeretném, de mindig valami felé hívja a figyelmemet.
Egy idő után természetessé vált, hogy amikor jól vagyok magamban, amikor a lényem jól van a bőrében, akkor a testem is ragyog. Amikor nem figyelek rá, amikor átlépek a jelzésein, akkor a testem megszólal. Néha finoman, néha határozottabban. Odafigyelést kér. Ha nem hallom meg, egyre erősebben jelez.
Sokáig ellenálltam neki. Dacolva mentem a saját testem ellen. Nem adtam meg, amit kért, mert azt gondoltam, én irányítok, én döntök. Közben együtt voltunk kicsit vagy nagyon rosszul.
Ma már sok minden másképp van.
Ma már a testem a társam. Nem mindig tökéletes a kapcsolatunk. Nem mindig hallom meg, nem mindig működünk együtt, de már rá tudok nézni. Ma már, hosszú idő után bele tudok nézni a tükörbe. Ma már meg tudom kérdezni, mire van szüksége: mit enne, mit inna, milyen ruhát venne fel, mi esne jól neki. És egyre többször valóban meghallom a választ.
Felfogtam, és végre beismerem: együtt sokkal könnyebb.
Olyan társ ő, akivel egyszerűen jó együtt lenni, harmóniában.
Ebben a sorozatban arról szeretnék beszélgetni veled, hogy mi minden alakította, változtatta meg a kapcsolatomat a testemmel. Mi minden okozott nehézséget, és mire láttam rá másképp az évek során.
Szó lesz majd a családról, az elvárásokról, a pénzről, a kapcsolatokról, az élvezetekről… és még sok minden másról, ami hatással van arra, ahogyan a testünkhöz viszonyulunk.
Örülök, ha velem tartasz, és közben felismered a saját történeteidet. Az is jó, ha csak csendben ránézel arra, hogy mi minden alakulhat, változhat a te kapcsolatodban a testeddel.
Ha megosztod a te csatáidat a testeddel, a környezeteddel, biztos sokan fognak örülni, mert az a furcsa működésünk, hogy ha mások is ugyanúgy megszenvedtek helyzeteket, mint mi, akkor valahogy már a felismeréstől is könnyebbé válik.
K.M.