Ki beszél bennünk?
Sokszor megszólal bennünk egy-egy mondat, mielőtt bárki más megszólalna:
„Ezt megint elrontottad.”
„Már megint nem voltál elég jó.”
„Hogy lehetsz ilyen sötét?”
„Bele se kezdj, neked ez sem úgysem sikerül.”
Sokan úgy élik meg ezeket a mondatokat, mintha a saját gondolataik lennének. Mintha valóban ők beszélnének magukhoz így. És valahol igaz is. Idővel megszokták ezeket a mondatokat. Elfogadták, hogy nem ismerik el őket, hogy nem bíznak bennük.
Pedig érdemes feltenni kérdéseket: Ez a saját hangom? Én hiszem ezt magamról? Vagy valaha megtanultam így gondolni önmagamra, és idővel ezek a gondolatok a hitrendszerem részévé váltak.
Gyerekként a legtöbben nem születünk belső kritikussal. A kisgyermek nem gondolja magáról, hogy értéktelen, ügyetlen vagy szerethetetlen. Ezek a következtetések később alakulnak ki.
Sokszor akkor, amikor újra és újra kritikát kapunk.
Amikor azt érezzük, hogy csak akkor vagyunk jók, ha tökéletesek vagyunk.
Amikor hibázni veszélyesnek tűnik.
Amikor a szégyen erősebb, mint a biztonság érzése.
Ilyenkor lassan kialakul egy belső hang. Egy hang, amely eredetileg talán védeni próbált.
Ha előre észreveszem a hibáimat, talán más már nem fog megszégyeníteni.
Ha én bántom magam először, talán kevésbé fog fájni, amikor más teszi.
Ha mindig többet várok el magamtól, talán egyszer végre elég leszek.
Ha el sem kezdem, abból nem lehet megszégyenülés.
Ha inkább neki felelek meg, abból nem lehet konfliktus.
Ez a működés felnőttként már ritkán véd meg bennünket.
Sokkal inkább elveszi a bátorságunkat. Elbizonytalanít. Folyamatos megfelelési kényszert teremt. És olyan mércét állít elénk, amelynek szinte lehetetlen megfelelni, mert belül csak a tökéletes tűnik elfogadhatónak.
Az ÉNképVÁLTÓ folyamatokban gyakran nem az a legnagyobb felismerés, hogy van bennünk egy kritikus hang, hanem az, amikor a test megmutatja, hogy ennek a hátterében egy gyerekkori történéshez kapcsolódó, önmagadnak tett ígéret van.
Meg fogom őt menteni, és akkor majd szerethető leszek.
Mindent is tökéletesen megcsinálok, csak fogadjon el.
Erős leszek akkor is, mert bizonyítanom kell.
Nem biztos, hogy valaha kimondtuk ezeket hangosan. Mégis lehet, hogy évtizedek óta ezek irányítják a döntéseinket.
Annyira régóta hallom ezt a hangot, hogy már a sajátomnak hiszem?
Amire rálátunk, azon már tudunk változtatni.
És amikor felismerjük, hogy nem minden belső mondat a mi igazságunk, megjelenhet egy új lehetőség is.
Nem az önbántásé.
Hanem az önmagunk elismerése.
Mi mindent ismerhetsz el most magadban, amit eddig nem is vettél észre?
Mi minden változhat, ha a gyerekkori döntésedet elengedve felszabadítod magad?
Megengednéd-e magadnak, hogy valamiben többet válassz, mint amit a családodban eddig lehetségesnek hittek? És ha valamiben már tovább jutottál, el tudnád ezt ismerni bűntudat nélkül?
K.M.
Ha szeretnél rálátni arra, honnan származnak azok a belső mondatok, amelyek ma is meghatározzák az önképedet, SchullerÁgi ÉNképVÁLTÓja segíthet új nézőpontból megismerni önmagadat.