Az autizmus spektrumzavar (a kifejezésben a spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája van) egy idegi-fejlődési rendellenesség,[1] ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. (Wikipédia)
Az autizmus a wikipédia szerint egy „mélyreható fejlődési rendellenesség”, amely rendszerint a 3. életév előtt kezdődik, és három területen mutatkozik meg: Először is az autistáknak problémáik vannak a társadalmi kapcsolatokkal, másodszor feltűnően viselkednek a szóbeli és a nonverbális kommunikáció során, harmadszor pedig viselkedési módjaik és érdeklődési köreik korlátozottak, sztereotipek és mindig ismétlődnek.
Hmmmm…?! Néha nekem is vannak problémáim a társadalmi kapcsolatokkal – különösen ha a másik „furcsán viselkedik velem”. És hányszor fordul elő, hogy problémám van azzal, hogy szavakban kifejezzem magamat – nem csak azért, mert könnyebben írok, mint beszélek? Hányszor hiányoznak a szavak ehhez, és milyen hálás vagyok a Borsószemkirálykisasszonynak, hogy a „dolog” szót 99 százalékban helyesen magyarázza – akkor is, ha háromszor fordul elő egy mondatban! És hogy egy szerzetes rejlik bennem, akinél sok mindennek minden alkalommal ugyanúgy kell lezajlania – ezt mindenki tudja, aki ismer engem.
Tehát autista vagyok? Nem, de talán egy kicsit hajlamos vagyok az autizmusra – legalábbis remélem. Ez nem provokáló vicc. Komolyan mondom, amit mondok, mert Susanna Mittelmaier révén megtudtam, az autisták milyen hihetetlen adottságokkal rendelkeznek. Olyan adottságokkal, amiket mi átlagemberek sokan képtelenek vagyunk megérteni, mert annyira merev és elterjedt az a nézet, miszerint az autizmus „mélyreható fejlődési rendellenesség”.
De mi van akkor, ha ezekben az emberekben nincs semmi hiba? Mi van, ha nekünk kell elismernünk, hogy az autistáknak nincs hiányuk a kommunikációban, ellenkezőleg, egyfolytában beszélnek? Bár nem mondatokban, ahogy mi ezt megszoktuk. És mivel egy autista teste gyakran nem azt teszi, amit ő akar, hanem inkább bolondozik, gyakorlatilag lehetetlen bármit is a test-beszédből kiolvasni. Persze kérdés: egyáltalán mennyire fontosak a szavak és a test-beszéd? Nekünk, átlagembereknek nagyon, mert Susannát idézve „sokunknak továbbra is ez az egyetlen elismert kommunikációs eszköze” – Susanna pszichológusként és a pragmatikus pszichológia megalapítójaként nagyon sokat dolgozik autistákkal. „Az autisták azonban telepatikusan kommunikálnak. Például egymás közt teljesen normálisan egész mondatokban beszélnek, mialatt szavakat és képeket csak a fejükben jelenik meg. Ez az átlagemberekkel is működik – feltéve hogy lebontjuk a gátakat és falakat, amiket magunk körül felállítottunk.”
Általában érdemes „lebontani a gátakat”. Ezekkel a falakkal ugyanis az a probléma, hogy általuk nem csak az állítólagos „rossz”-tól választjuk el magunkat, hanem mindentől. Állandóan védekező, harci tartásban vagyunk. Hát mennyire fárasztó ez? Nem lenne könnyebb sebezhetőnek lenni? Ha minden korlátot a lelki földdel egyenlővé teszünk, és teljességgel sebezhetővé válunk, minden hozzánk tud érni. És mivel mi tudjuk meghatározni életünket, azt is eldönthetjük, amit valóban befogadunk.
„A korlátok nélküli kommunikáció pihekönnyű, mert azt halljuk, aminek semmi jelentősége”, mondja Susanna. Azonkívül ahhoz, hogy ezt a könnyedséget elérjük, abba kell hagynunk mindent a magyarázat mérlegére helyezni! Fogadd egyszerűen azt, amit a másik mond neked. Ne adj jelentőséget a szavainak, hanem olvass a sorok között – a kimondatlanok között is!
A korlátok és magyarázatok nélküli kommunikáció mellesleg nem csak az autisták számára és nem csak autistákkal működik. Gondold meg: hányszor fordult elő, hogy egy szeretett személyre gondoltál, aki a következő pillanatban felhívott, egy e-mailt írt neked vagy spontán felugrott hozzád? Az anyák csecsemőjüket ugyanúgy értik szavak nélkül, mint a gazdik az állataikat. És amikor én a nagyon is elfoglalt Susannának hétfőn beszéltem erről a blog-ötletemről, rögtön ezt mondta: „Most ráérek – utána nehezebb lesz.” Igen, mi is röviden kommunikáltunk, mielőtt megírtam volna neki az e-mailt.
És akárcsak Susanna és valószínűleg sok autista, úgy immár én is minden évben megünneplem június 18-án az Autistic Pride Day-t (Autisták Napját). Ez a nap sok autistának arra vonatkozó kívánságának szeretne kifejezést adni, hogy adottságaikat társadalmilag elfogadják. Én is ott leszek!
Forrás: Autismus: Und wie kommunizierst Du?
Fordította: Kaposi Luca (valaszthatsz.com)