Este fél nyolc. Most lett vége. Ülök a parkban a padon és várom, hogy mesélhessem a ma élményeit.
…Mit mondjak? Ki is vagyok ma?Mi a más? vagy van olyan, ami nem más?
Mi történt? Hogy is meséljem? Azt hiszem jobb, ha ráülsz az energiájára…
Reggel a tolmácsok melltartóban kezdték a napot kicsi fülkéikben. Andrásnak volt a legnagyobb sikere.
Újabb oldások – ma talán kisebb keménységgel vagy volt, hol mégsem. Kérdések, amik egyáltalán nem rólam szólnak…vagy inkább honnan tudják? Megint sikerült mások fejébe tenni őket?
Aztán volt ESC, ahol százhuszan feküdtek és 120 ember sétált körbe az ESC energiájának térűrjét adva tovább. Megint egy hihetetlen intenzíven hihetetlen csoda élmény az a finomság, az a kedvesség, ahogy sétáltunk, megálltunk az épp szabad ágy mellett adva ezt a csodát. Jó volt érzékelni a táguló teret, a mélységet, ahová ki ki eljutott. Várom, hogy ma legyen csere, hogy milyen megélni a kapás a be és elfogadás ennyire intenzív örömét.
Dain azt mondta, élete egyik legcsodásabb ESC-je volt ez most.
És ma is volt SOP kezelés váltott kezekkel, azaz váltott emberekkel. Négynek adtál, négytől kaptál. Kiktől? Fogalmam sincs. Kiknek? Fogalmam sincs. De nagyon jó volt, azt tudom.
…És csoda-e hogy most már értem, miért Barbapapázik Dain annyit.
Úgy érzem magam, mint egy elfolyó placsni. Ki lesz belőlem most?
Mi az a változás, amit ha megélek a legkönnyedebb, szabadabb csoda lehetek, aki vagyok?
Mi az az őszinteség önmagammal, amit ha választok, új lehetőségek tömkelegét teremti játszi könnyedséggel?
Igen, hajlandó vagyok elismerni …….. igen, mi minden lehetek – hajrá Barba Sulci?
Milyen ajándék lehetek magamnak, Neked a változásokkal?
Milyen ajándékokat tartogat az utolsó nap?