Mi mindent adott a tegnapi kirándulás?
- a metrón sok-sok tiszta szemet,
- hogy esőben is hangulatos a Time square,
- hogy télen is hömpölyög a nép,
- hogy a fények pillanatról pillanatra nagyon sokféle hangulatot vetítenek az utcára
- hogy szinte mindenki mosolyog az igen ocsmány időjárás dacára,
- hogy jópofa egy áruháznyi M&M cukorka
- hogy nagy kihívás még egy igen dugaszra tömő vacsi után is egy óriási csokibolt nem akármilyen csokikkal …
- …..És a templom. Érdekes volt a gospel-éneklős templomban már a gyülekezés is. Tuti több, mint ezer ember – fekete, fehér, sárga, kicsi, nagy, öreg, fiatal, vágott, down kóros-szemű – mind nagy mosolyokkal, őszintén ölelkezve gyülekeztek. Annyira vegyes volt a társaság, hogy teljesen otthon érezhettem magam.
Jó volt hallgatni az énekeket, s látni, kiben mit váltanak ki; hogy szól egyre többfelől, hogyan mozdulnak meg rá az emberek, hogyan indulnak a tapsok, s telik meg a templom közös örömmel. - peeersze, volt olyan részlete is az estének, ami nagyon idegennek tűnt számomra – de nem is értettem pontosan, mi történt….
- Sajnáltam, hogy arcokat nem fényképezhettem – talán a fekete-fehér kezek adnak valamiféle hangulatot…(a fehér kéz egy nagyon idős nénihez tartozik, akit végig ölelt egy fiatalabb fekete hölgy, hogy a nénit ne zavarja a nagy púpja.)
- a vacsink isteni volt – a kiszolgálásunk meg nagyon kedves.
Mi kell ahhoz, hogy pillanatok alatt otthon érezd magad egy ekkora sokaságban? Mi kell ahhoz, hogy ne idegenként méricskélj, értékelj, csak élvezd a pillanatokat? Mi kell ahhoz, hogy minden lelket melengetőt te is tovább sugározz?
Élvezem a kezeléseket, élvezem a mást…. Köszönöm.